hero
Kreatív

Rovat:

ÉJÁJ
Becsült olvasási idő: 1 perc
Rettegett Iván visszatért – és most már 4K-ban terrorizál

A történelem legkegyetlenebb királyait rekonstruálta az AI.

Október 7-től minden kedd este 21 órakor újra megjelenik a történelem egyik legijesztőbb szakállviselete – méghozzá HD-felbontásban, mesterséges intelligencia által életre keltve. A Viasat History új dokumentumsorozatában „Véreskezű uralkodók” címmel megelevenedik több hírhedt történelmi figura, köztük Rettegett Iván is, aki ezúttal nem buzogánnyal, hanem pixelekkel csap le.

A sorozat különlegessége, hogy a rekonstrukciókat teljes egészében generatív mesterséges intelligencia készítette. A Google Imagen, Dream Machine Ray 2, Veo 2 és Luma AI technológiáinak segítségével olyan filmes látványvilág született, amit korábban csak többhetes forgatásokkal és költséges díszletekkel lehetett volna elérni. A múlt borzalmai tehát most digitálisan elevenednek meg – és még sminkes sem kellett hozzá.

Az epizódok nemcsak történelmi portrék, hanem egyfajta bűnügyi nyomozások is: pszichológusok, történészek és kriminalisztikai szakértők vizsgálják meg újra a rettegett uralkodók tetteit. Tényleg elmebeteg rém volt Iván cár, vagy csak egy brutális korban kellett helytállnia? És VIII. Henrik vajon sorozatgyilkos volt vagy csupán rossz házassági tanácsadók áldozata?

A nézők nem passzív szemlélők: a sorozat célja, hogy mindenki maga dönthesse el, bűnösök voltak-e ezek a történelmi alakok, vagy a propaganda festette őket szörnyeteggé.

A mesterséges intelligencia tehát nemcsak jövőt, hanem múltat is épít. És ha legközelebb valaki azt mondja, hogy „Rettegett Iván visszatér”, ne ijedjünk meg – valószínűleg csak egy új AI-modell renderel épp egy középkori tömegmészárlást.

A Véreskezű uralkodók – október 7-től keddenként, 21:00-kor a Viasat History-n.