Misztikus mese a svéd erdők mélyén
Tényleg tenned kell érte, és le kell szakadnod a szokásos turistaútvonalakról, hogy mélyebben megismerd Svédország kultúráját és hagyományait. Legalábbis erre biztat őszi kampányával az ország turisztikai ügynöksége (Visit Sweden): John Ajvide Lindqvist (Hívj be!, Élőhalottak) erre az alkalomra írt, félórás hangjátéka ugyanis csak bizonyos helyeken, jellemzően erdők mélyén érhető el.
A svéd mitológiából merítő, Kiln című misztikus mese direkt nem letölthető, csakis akkor hallgatható meg, ha a telefonunkkal meghatározott helyen vagyunk (és persze az eszközünkön engedélyeztük a helyhozzáférést).
A Kiln főleg a svéd nemzeti parkokban élvezhető a turisták számára. A sztorit szándékosan direkt egyes szám első személyben írta Lindqvist, hogy a hallgató tényleg főszereplőnek érezhesse magát az ijesztő történetben. A turisztikai ügynökség videója a kampányhoz:
Zenei kincskeresés a Normafán, és az ország több pontján
Hasonló geolokációs kampánnyal vezeti fel legújabb, Álom esett a szememre című lemeze megjelenését a Mordái zenekar is.
Október végétől egészen decemberig a megszokott streaming felületek helyett egy geolokációs weboldal segítségével csak meghatározott pontokon lehet meghallgatni a lemezt. A pontos helyszíneket egy térkép mutatja, ezt követve a megfelelő koordináták elérésével elérhetővé válik az album.

,,Minden lemeznél van egyfajta rituálém: amikor a hangtechnikus, Gál Máté elküldi az anyagot, mindig felmegyek a fogaskerekűvel a Normafára, és ott hallgatom meg először. Ez azért fontos nekem, mert így nyugalomban, csak erre tudok koncentrálni, megadom a módját. Ez indította el az ötletet, hogy mi lenne, ha mások is így hallgatnák meg” – mesélte Nóvé Soma az akció hátteréről, aki hozzátette, hogy az akcióval kicsit kimozdítanák az embereket a megszokott környezetükből.
,,Az egész koncepció egy plusz játék, és érdekel, hogy milyen élményben részesülnek a hallgatók. Az egésznek van egy kincsvadászat jellege is.”
A játékkal egy párbeszéd is indult a zenekar követőivel, mert a Normafa mellett javasolt helyszíneket is várt tőlük a Mordái: az akcióban jelenleg több hazai (és külföldi) helyszínen is lehet hallgatni a lemezt.

