Becsült olvasási idő: 1 perc
Szebeni Szijjártó kérésére dolgozik

A köztévétől káromkodás miatt kirúgott Szebeni István Szijjártó Péter felkérésére a Dunakeszi futsal-csapatának lett a hangulatfelelőse.

A köztévétől káromkodás miatt elbocsájtott Szebeni István Szijjártó Péter felkérésére a Dunakeszi futsal-csapatának lett a hangulatfelelőse – írja a Bors.

A tévés a híradós malőrt követően megfordult az Ozone Networknél is, az utóbbi időben pedig a Tv2 Kasza!, Mokka és Hal a tortán műsoraiban is szerepelt. Az utóbbi október 1-i adásában Szebeni levitte a Hal a tortán többi celebjét is a Dunakeszi csapatához focizni, azonban a műsort néző egyik kollégánk szerint semmilyen megjegyzés, disclaimer nem hangzott el arra vonatkozóan, hogy Szebeni miért pont az államtitkár csapatához viszi a többi szereplőt.

A Borsnak most azt nyilatkozta: „Szijjártó Péter felkért, hogy tevékenykedjek Dunakeszi fusal-csapata mellett, legyek a mérkőzéseik házigazdája. Jó érzés volt újra közösségben lenni. Túl vagyok az első meccsen, és a közönség állva megtapsolt.”