bn

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Szilágyi Áron olimpiai bajnok lesz a Tippmix arca
A Szerencsejáték Zrt. és az olimpiai bajnok 2024-ig tartó megállapodást írt alá. A vállalat lesz Szilágyi főszponzora.

A Szerencsejáték Zrt. és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar kardvívó együttműködési megállapodást írt alá – közölte a nemzeti lottótársaság. A Szerencsejáték Zrt. főszponzori minőségben segíti az olimpikon felkészülését, Szilágyi pedig a Tippmix márka arca lesz és részt vesz a cég fogyatékossággal élők társadalmi esélyegyenlőségért létrehozott programjában (Tarts velünk egy akadálymentes jövőért! ) is.

A vállalat épp közel 144 klubbal, 9 válogatott csapattal és 12 szövetséggel folytat szoros együttműködést.  „A magyar sportban megvalósított stratégiai szerepvállalás elsődleges célja, hogy előmozdítsa és még versenyképesebbé tegye a hazai élvonalbeli sportéletet, valamint elősegítse a nemzeti lottótársaság sportfogadási üzletágának dinamikus fejlődését” – írják.

„A partnerségünk legfőbb célja, hogy támogassuk Magyarország egyik legértékesebb sportolójának felkészülését, ilyen módon pedig hozzájáruljunk a hazai élsport eredményességéhez” – mondta dr. Bozóky Alex, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója a megállapodást bejelentésére szervezett sajtóeseményen. 

„Ennél azonban sokkal többet kapunk Árontól: büszkék vagyunk arra, hogy egy igazi példakép, élsportoló és sportági szakvezető csatlakozik – az együttműködés keretein belül – a nemzeti lottótársaság csapatához és támogatja céljainkat például a fogyatékossággal élő gyermekek beilleszkedésének elősegítésében” 

– tette hozzá.

„Ami ma elég, az holnap kevés, ezzel győzhetjük le a világot. A sport nem csak közösséget hoz létre, de pozitív hatással van a mindennapi életünkre, a munkánk minőségére és az emberi kapcsolatainkra. A siker csak folyamatos fejlődés mellett érhető el” 

– mondta Szilágyi Áron a bejelentéskor.