hero
Szajki-Vörös Adél

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Sztrájkolnak a The New York Times újságírói
24 órás munkabeszüntetésbe kezdtek. ,,Tudjuk, mit érünk", írták.

A Telex az AP cikke alapján adott hírt róla, hogy 40 év után ez az első ilyen komoly sztrájk az újságnál. Az újságíróknak állításuk szerint elegük van a tárgyalásokból. A procedúra azóta húzódik, hogy 2021 márciusában lejárt az írók legutóbbi szerződése, ezért döntöttek a mai sztrájk mellett. 

„Tudjuk, mit érünk” – írja a szakszervezet a Twitteren.

Az újságírói szakszervezet már múlt héten bejelentette, hogy van rá esély, hogy több, mint 1100 dolgozó lép sztrájkba csütörtökön. Amerikai idő szerint délben indul a sztrájk, ha addig a két fél nem jut megállapodásra.

Annak ellenére, hogy tárgyalások kedden és szerdán is zajlottak, többek között a béremeléssel és a távmunkára vonatkozó irányelvekkel kapcsolatban a felek nem tudtak közeledni egymáshoz. Ezért a szakszervezet csütörtök reggel bejelentette, hogy a lap dolgozói hivatalosan is sztrájkba léptek.

„Soha nem könnyű döntés a szeretett munka elvégzésének megtagadása – tették hozzá -, de tagjaink hajlandóak megtenni mindent azért, hogy mindenkinek elnyerjük a neki járó jobb szerkesztőséget.”

A lap újságírói a Twitteren ezt írták: „Készen álltunk addig dolgozni, ameddig kell, hogy tisztességes megállapodást érjünk el, de a vezetőség felállt az asztaltól.”

Képek: Twitter/NYTimesGuild, Wikipedia