A Telextől távozó Haász János a 444-nál folytatja szerkesztő-újságíróként – olvasható a Media1-en. Az újságíró saját Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, “húsz év után júliustól ismét kábé egyszemélyes gazdasági rovat” lesz.
Haász mellett nemrég Lovas Gergő, a Telex korábbi főszerkesztő-helyettese is a 444-hez igazolt. A Telex alapítói közül az utóbbi hetekben töben is távoztak: Munk Veronika a Dennik N-hez ment, Rovó Attila pedig a Hvg.hu rovatvezetőjeként folytatja.
A 444-nél is változásról számolt be a Media1: Szurovecz Illés is felmondott, így a lapnál tovább folytatódnak a belső vizsgálatot követő távozások. Korábban Mészáros Zsófi vezető szerkesztő hagyta el a szerkesztőséget, emellett a Válasz Online-hoz igazolt át Magyari Péter, de felmondott a stábból Boros Júlia és Kiss Imola is.
"Jelenleg is intenzíven dolgozunk azon, hogy minden munkatársunk hasonlóan pozitívan lássa a 444.hu-val kapcsolatos perspektívákat, mindenki jobban értse a helyzetet. Illéssel is többször beszélgettünk ezekről, bíztam benne, hogy együtt folytathatjuk. Sajnos a távozók döntései a távozásokról hamarabb születtek meg, hogy az erőfeszítések eredményre vezethettek volna” – kommentálta Szurovecz Illés távozását Kardos Gábor, a 2022-es pénzügyi beszámolója alapján pozitív évet záró Magyar Jeti, a 444 kiadójának vezérigazgatója.
Nyitókép: Ajpek Orsi / Telex
