A Telly nevű új startup hiperokos, különböző streaming és egyéb – például Zoom, fitnesz, játék, zene, AI-asszisztens – szolgáltatásokkal is összeházasítható készülékeket adna ingyen azoknak, akik vállalják a folyamatosan futó reklámok jelenlétét, és persze az adataik beszolgáltatását. A cég első körben összesen 500 ezret tervez kiszórni a Samsung, az LG és a Vizio által gyártott készülékeiből.
A Tellyn akkor is megjelennének a reklámok, ha épp nem nézünk semmit – mondta Dallas Lawrence, a Telly stratégiai vezetője a Verge-nek. A Telly-tévéken ezért két képernyő is van: a nagyon a műsorokat lehet nézni, míg a kisebb, okosnak (Smart Screen) nevezett alsó sávban futnak a reklámok és az egyéb adatok.

Hey, Telly!
A Telly társalapítója, Ilya Pozin hétfőn jelentette be, hogy megnyitja a jelentkezést az ingyen tévékért, amiket idén nyáron kezdenek el kiszállítani. Pozin korábban társalapítója volt a Pluto TV-nek, amit CNBC cikke szerint a Viacom elődje, a Paramount vásárolt meg még 2019-ben 324 millió dollárért. „Mikor megalapítottuk a Pluto TV-t, egy teljesen új modellben ajánlottunk fantasztikus tartalmat ingyen” – mondta egy közleményben Pozin. „Most, a Tellyvel már magát a készüléket is ingyen adjuk.”
Dallas Lawrence elmondása szerint a cégnél dolgoznak egy Telly Jutalom (Telly Reward) nevű adatszerző szolgáltatáson is: beküldött véleményekért és információért cserébe olyan partnerek adnának ajándékokat a felhasználóknak mint a Starbucks vagy a Netflix.
Ha a Telly-féle okostévézés elterjedne, valószínűleg még nagyobbá válna a szakadék a prémium szolgáltatásokat reklám nélkül, adataikat védve élvezni tudó, tehetősebb réteg és az ingyenesség miatt folyamatos zajnak kitett, adataikat átadók között.
A Telly egyelőre, sajnos-nem sajnos csak az USA-ban érhető el.
Képek: Freetelly.com

