Steve Jobs önéletrajzi könyvéből kiderül, hogy Steve még életében rájött arra, hogyan lehet a televíziókészülékből forradalmi terméket varázsolni - pontosan úgy, mint 2007-ben tette a telefonnal, vagy 2010-ben az Ipad kategóriateremtő eszközzel - írja a Twica blog. Az ezzel kapcsolatos idézet a Washington Poston jelent meg:
"Szeretnék csinálni egy integrált televízió készüléket, amit nagyon könnyű használni. Egyszerűen az összes eszközzel és az Iclouddal szinkronizálná magát. Az embereknek többé nem kéne bonyolult távirányítókkal, dvd-lejátszókkal meg kábelcsatornákkal bajlódniuk. A legegyszerűbb felülete lenne, amit el tudsz képzelni. Végre rájöttem [a megoldásra]."
A Fortune szerint az Apple dolgozik a készüléken, 3,5"-től 50"-es panelekig kötött szerződést a beszállítókkal, invesztál a gyártásba, illetve szabadalmakat is jelent be. A Bloomberg értesülései szerint Jeff Robbin vezeti majd be az Apple Tv projektet, egyébként ő dolgozott az Ipodokon és az Itunes áruházon is.
Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az Apple-t érdekli a piac, ahol jelenleg leginkább az AirPlay-re használható, szintén Apple Tv néven futó szolgáltatással van jelen.
