Tizennyolc oldalas tanulmányban rágja meg a Tv2 Összeesküvők című műsorának tartalmát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a végeredmény pedig: sokminden ragadt a Médiatanács torkán.
Az NMHH sajtóközleménye szerint 2011 őszétől három hónapon keresztül százötven adást vizsgáltak, elsősorban azért, hogy a műsor megfelel-e a korhatári besorolásnak és kiszűrje a kiskorúak számára „kritikus” tartalmakat.
A reality vizsgálata alapján kiderült, a készítők a káromkodásokat sok esetben nem némították el, vagy nem megfelelően halkították le, így adásonként átlagosan 10 trágár szó hagyta el a szereplők száját. Az összesen 813 otromba kifejezés több mint a fele kifejezetten durva káromkodás volt a Médiatanács szerint. A tanulmány emellett rámutat arra a jelenségre, hogy míg a szerkesztők az enyhe kifejezéseket sokszor érthetetlenné tették, addig a durvább szavak jól hallhatóak maradtak.
A Médiatanács szerint a szerkesztők nem voltak figyelemmel arra sem, hogy a műsorban ne mutassanak dohányzó szereplőket, így heti átlagban ötször lehetett cigarettázó fiatalokat és anyósjelölteket látni a képernyőn, egy alkalommal pedig az egyik cigarettamárka neve is elhangozhatott a műsorban.
A vizsgálat szerint heti átlagban négyszer mutattak a műsorban szeszfogyasztást. A fiatalok és az anyukák egyaránt „szívesen alkoholizáltak” – írja az NMHH. A szerkesztők a részegséget mindig hangsúlyosan ábrázolták, „igen részlet gazdag módon mutatták be, az ilyen jeleneteknek tág teret engedtek” – szintén áll az NMHH megfogalmazásában. „A féktelen ivászat hatására többször került sor veszekedésre, sőt az egyik összetűzés tettlegességig fajult, amiért a csatorna ki is zárta a társát bántalmazó játékost".
A Médiatanács kiemeli, hogy fontos feladatának tartja a kiskorúakra kritikus médiatartalmak elleni fellépést. A hatóság ezért indít valamennyi epizódra kiterjedő „célvizsgálatot” a kereskedelmi csatornák valóságshow-inál, és ezért hozza nyilvánosságra a hatósági elemzés tapasztalatait bemutató tanulmányokat is.
A kiskorúakat védő szabályok megszegését a Médiatanács következetesen szankcionálja, és ha kell, a bírság kiszabásával is él. Az Összeesküvők vizsgálatából kiderült, hogy a műsor több alkalommal sértett jogszabályt. A hibás korhatári besorolás miatt a csatorna eddig összesen 5 millió forint bírságot kapott, de a műsorral kapcsolatos hatósági eljárások sora még nem zárult le – írják.
