Negyedik alkalommal hirdeti meg idén a Magyar PR Szövetség (MPRSZ) a CSR Best Practice pályázatot. A tavalyihoz hasonlóan megint olyan nemzetközi és magyar nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások és közintézmények nevezhetnek, amelyek a 2009-es évben integrált társadalmi felelősségvállalási programot valósítottak meg.
Idén a kiíró külön kategóriát vezet be Valóban Felelős Vállalat (VFV) néven. A címre nevezhet minden pályázó, de ezt pályázatukban külön jelölniük kell. Az elbírálás Tóth Gergely, a KÖVET főtitkárának azonos című könyvében megtalálható ismérvek szerint történik, a feltételeknek megfelelő vállalatok pedig a Best Practice cím mellett jogosultak lesznek a Valóban Felelős Vállalat cím viselésére is.
A nevezési díj 100.000 forint + áfa, a nevezési határidő augusztus 30-a.
A zsűri tagjai, akárcsak tavaly: Czakó Borbála, a Magyar Köztársaság londoni nagykövete, a HBLF elnöke, Demcsák Mária, a Piac & Profit magazin főszerkesztője, Szeles Péter, az MPRSZ elnöke, Tóth Gergely, a KÖVET főtitkára és Igaz Zoltán, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért alelnöke.
A pályázat eredményhirdetése az év végén várható, a nyertes pályaművek ezután ismét digitális könyv formátumban jelennek majd meg. Tavaly 17 pályázatból 16-an nyerték el a Best Practice minősítést, azaz ennyien kerültek be a legjobb gyakorlatokat bemutató kiadványba, amely hétfő óta dvd formában kapható a szövetségnél.
„Mi nem marketing-trükköket nyújtunk a pályázóknak, nálunk nem lehet kilóra plecsniket és díjakat kapni, nálunk az arra érdemtelenek nem nyerhetnek. Ez a pályázat nem a megvehető elismerés kategóriája, hanem a komoly szakmai megmérettetésé. Ezt demonstrálják – egyértelműen és igen magas színvonalon – eddigi nyerteseink is, és erre nagyon büszkék vagyunk” – szögezte le az új pályázattal kapcsolatban Szeles Péter.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Új címre is pályázhatnak a CSR-ben erős cégek
Valóban Felelős Vállalat címen új kategóriát vezetett be a Magyar PR Szövetség idén, negyedik alkalommal meghirdetett CSR Best Practice pályázata. A tavalyi nyertesekről most jelent meg a dvd.
