„A rádiós hallgatottsági mérés és a digitális megosztókról érkező adatok is azt jelzik, hogy a közönségünk főként a politikai, közéleti tartalmak iránt érdeklődik. Elemzők, szakértők, jelenlegi és egykori politikusok segítségével tárjuk fel a különböző közéleti folyamatokat, illetve azok hátterét” – mondta el Korvin Tibor, a Spirit FM programigazgatója annak kapcsán, hogy szeptember 19-én új arcokkal, új műsorokkal és még több politikával indul a rádió őszi műsorstruktúrája.
- Bennfentesek címmel kéthetente csütörtökön este hétkor jelentkezik a rádió új hírháttér műsora Schiffer Andrással, Vona Gáborral és Vogyerák Anikóval.
- A Bohóc karmai közt is most indul, ez egy politikai-közéleti műsor lesz hétfőtől csütörtökig délután három és öt között. A mikrofon mögött a Spirit FM ismert műsorvezetői ülnek, Czutor Zoltán, Szalai Szabolcs és Tasnádi András, a műsor egyik szerkesztője Pottyondy Edina lesz.
- Pénteken háromkor mutatkozik be a Nagykép – az élet dolgai földközelből és madártávlatból címhírelemző műsor Hont Andrással és Németh Róberttel.
- Hétfőn este hétkor szakértők elemzik a hét legfontosabb témáját a Partvonal című műsorban.
- Keddenként ugyancsak este héttől hallható Jogos címmel a rádió első interaktív jogsegély műsora Csízi Ági műsorvezetővel, akihez jogi szakértők érkeznek.
További újdonság, hogy hamarosan elindul a spiritfm.hu megújult weboldala saját hírrovattal, ahol a rádióműsorokban elhangzott híreket, összefoglalókat közlik.
