Várfoglalók címen indított új, saját gyártású műsort az AMC Networks a Spektrumra, a készítők pedig egyből két fronton próbálták meg a lehetetlent: elhitetni a nézőkkel, hogy a történelmi, mi több a középkori ismeretterjesztésnél nincs is izgalmasabb, valamint meggyőzni őket arról, hogy a mai Magyarországon a nemzeti érzelmek és a hagyományőrzés igenis lehet menő. Mindkettőt abszolválja a Várfoglalók.
Fegyverropogás, drónok, 3D-rekonstrukció
A 12 részes sorozatban Vadon János és Sancho Panzájaként egészen szokatlan módon egy 3D animátor járja végig Magyarország 20 várát, ahol a helyi hagyományőrzőkkel, polgármesterekkel, szakértőkkel és egyéb különc fanatikusokkal mutatják be a magyar várak történelmét, fedezik fel legendáikat.
A vasárnap délutánonként adásba kerülő történelmi ismeretterjesztő műsorok hallatán a legtöbb embernek a kanapén bóbiskolás juthat az eszébe, de a Várfoglalók esetében biztosan nem erre fogunk asszociálni.
A néha akciófilmeket megszégyenítő fordulatszáma, és a műsorvezető már jól ismert pörgő nyelve, szurkálódó poénjai nem eresztik könnyen a nézőt, a húsz perces adások pedig még fogyaszthatóbbá teszik a Várfoglalókat.
Formailag a műsor kísérletező, érezhetően szélesebb réteget céloz. Már az első percekben világossá válik, hogy a hasonló tematikájú sorozatokhoz képest a Várfoglalókban szokatlanul sok a vágás és mozgás, 360 fokos kamerák és drónok pásztázzák a vidéket, a hatás kedvéért adásonként kilőtt ágyú- és puskagolyók számáról nem is beszélve.
A vizuális ingereket ráadásul a már említett 3D animátor által készített vár-rekonstrukciókkal fokozzák, így részletes képet kaphatunk arról is, hogy a történelmi források alapján hogyan nézhetett ki eredetileg a Szigligeti vár, vagy éppen Csobánc vára.
Persze önmagában ezek az eszközök nem forradalmiak, de egy ismeretterjesztő műsorban meglepő látni ennyiféle eszközt és megoldást, ami szerethető káosszá alakítja az összképet, és látványossá teszi a Várfoglalókat.
A hagyományőrzök jófejek
Az egész műsor megközelítése és hangulata szimpatikus, itt aztán tényleg mindenkin és mindenen ér nevetni, miközben nagy tudású és szemmel láthatóan fanatikus emberek tágítják tudásunkat a letűnt korokról.
A műsorvezető cikizi a korabeli ruhában érkező szigligeti polgármestert, az animátor kecskéit, akik menet közben birkák lettek, saját magát sem kíméli és időnként még a műsorkészítést is poénra veszi, amikor a “spontán” találkozásokon élcelődik.
Vadon Jánosnak jól áll a Spektrum, odamondogatós poénjait jól ellensúlyozza az ismeretterjesztés és a szakértelem iránt mutatott tisztelet, nem válik öncélúvá és gúnyossá. A műsorban meghívott vendégek értik a poént, szívesen mennek bele a szóváltásokba, játékokba. A dinamikán valószínűleg a visszatérő geg is segít, hogy a szereplők időnként elnáspángolhatják, kalodába zárhatják, és egyéb módokon büntethetik a műsorvezetőt.
Kontextus nélkül nehezen értelmezhető, miért is annyira felszabadító dolog nézőként, hogy egy hagyományőrzésről, hazafiasságról és a magyar történelemről szóló műsort különösebb pátosz nélkül, kifejezetten öniróniával ábrázolnak.
Az elmúlt évek kultúrpolitikai csatájának és ambícióinak köszönhetően a nemzeti hagyományok és a jobboldali kultúra felemelésének érdekében temérdek közpénz folyt a magyar történelmet feldolgozó alkotásokba, legyen szó milliárdos költségvetésű filmről, kiállításról, vagy eseményről. A politikailag támogatott, sok esetben megrendelt művészettel azonban a legritkább esetben fordul elő, hogy mértéket tud tartani, nem lesz hamis, nem válik propagandává.
A Várfoglalók mentes a csapból is folyó, közpénzen hizlalt nemzeti pátosztól, és pont ezért működik: autentikus arcokat szerepeltet, akik nem veszik véresen komolyan magukat, ha kell, rájátszanak a szerepükre a porondmester kedvéért, és tudnak nevetni az általuk nyilvánvalóan nagyra tartott hagyományokon, és persze önmagukon is.
Ezzel pedig valószínűleg többet tesznek a magyar történelem, a hagyományok és a jobboldali értékek népszerűsítéséért, mint a kultúrharc prédikátorai egész pályafutásuk alatt.
