Az interjú eredetileg a Kreatív nyári számában jelent meg.

Kritikusként féltek tőled vagy tiszteltek?

Jó kérdés. Az biztos, hogy minél inkább megismerték a nevem, annál inkább megijesztett az ezzel járó felelősség.

Honnan ered a kritikai attitűd?

Anyámtól. Emlékszem, egyszer elmentünk televíziót vásárolni, és miután felmérte a terepet, az eladótól elkérte az összes készülék távirányítóját, mert ki akarta próbálni mindet. Sírtam a röhögéstől. Végül két és fél óra után kijelentette, hogy egyik készülék sem ideális.

Magadat is kritikus szemmel nézed.

A kritikát aránylag jól fogadom, a baszogatást nem, ahogy nem bírom a nyelvtannácikat sem. Ha az írásom tartalmával, jelentésével, a tényekkel volt gond, mindig javítottam, de a véleményemen nem változtattam soha. Kolosi Péterrel vagy nyolc éven keresztül beszélgettünk arról, hogy a Csillag születik a Britain’s Got Talent formátumának lenyúlása-e, vagy sem. Nem tudott meggyőzni. Én leírtam az Exatlonról, hogy fos, mert úgy gondoltam (és ezt tartom is), de pozitív kritikát fogalmaztam meg a Sztárban sztár első évadáról, mert szerintem a magyar televíziózás egyik legjobb zenés show-műsora volt. Persze előfordult, hogy megköszönték a kritikám, például Friderikusz az Összezárva kapcsán. De megértettem azt is, hogy Palik László nem hívott fel, amikor egy rikácsoló, skorbutos öregasszonynak tituláltam.

Sok filmes kritikát is írtál, aztán majdnem akasztották a hóhért.

Régóta szeretnék sorozatot forgatni. Szabó Zoli barátommal írtunk is egy forgatókönyvet négy-öt évvel ezelőtt, de mint kiderült, a pénz a tévében is nagy úr. A Kalifátus munkacímen futó pilotunk nyitójelenetének költségvetése volt annyi, mint amennyibe egy átlagos magyar sorozatévad kerülne. Ezt követően mindig elgondolkoztam egy kicsit, mielőtt leírtam volna, hogy az adott film forgatókönyve mennyire rosszul sikerült.

Hol vannak ma az őszinte hangok a médiában?

Ott, ahol még lehet szabadon írni. Őszinte, kritikai hangokra mindig szükség lesz, nem lehet mindent beszántani. Az Indexnél mindig azt mondtam, hogy addig csinálom, amíg nem jön valaki, aki azt mondja, hogy valakiről ne írjak, megint másról viszont úgy írjak, ahogy ő szeretné. Szerencsére soha nem kerültem ebbe a helyzetbe. A KESMA-akolból sokan ma is azt hiszik, hogy Soros György mondja meg Uj Péternek, mit írjon a 444-en, de ez egy független sajtóterméknél nem így működik. Az Indexnél nekünk sem volt Soros-hologramunk, ami olykor megjelent fekete csuklyában, mint Palpatine császár a Star Warsban, és elhörögte, mit szeretne látni a portál címlapján. Az olyan kormánypárti orgánumoknál, mint az Origo vagy a PestiSrácok, megvan a központi hang, és mivel ők így működnek, el sem tudják képzelni, milyen a szabad újságírás. Aki kurvának áll, ne sírjon, ha dugják.

Arra, hogy hogyan ütött be a NER az Index szerkesztőségének életébe, térjünk vissza később! Most inkább arról beszéljünk, hogy 2020 szeptembere óta vezeted a Network4 online szerkesztőségét. Elégedett vagy az eddigi munkáddal?

Kilencven százalékban igen. Amikor Borsány-Gyenes András megkeresett azzal, hogy szeretné sportcsatornával bővíteni a Network4 portfólióját, és volna-e kedvem esetleg ezzel foglalkozni, nem értettem, minek egy 11. sporttelevízió a piacra, ráadásul még az Indexnél dolgoztam. Később többször leültünk beszélgetni, és felkeltette az érdeklődésem, amikor azt mondta, hogy a sportstreamingpiac a legdinamikusabban növekvő terület lesz a televíziózásban. Addigra ugyanis külföldön lezajlott a folyamat, amit a Netflix indított el, kialakultak a frontok, a nagyok (Netflix, Warner–HBO, Disney, Apple stb.) beálltak egy irányra, ami működik, és iszonyú pénzeket termel. Ennek (is) köszönhetően a nemzetközi sportcsatornák vezetői rájöttek, hogy az a legjobb, ha az egyre értékesebb kontent alá betolnak online platformokat. Így kezdtek el a sporttévék is a netre költözni.

Amikor láttam, hogy az Indexből már nem lesz énekes halott, beszéltem Borsány-Gyenes Andrással. A szerződésem aláírásának egyik kitétele volt, hogy csak videós oldallal nem szeretnék foglalkozni, mert elsősorban újságíró vagyok, nem tévés. Azt szerettem volna, ha újságszerűen működünk, ha az Arena4+-on hírek, véleménycikkek, interjúk, vendégszerzők, podcastok egyaránt megtalálhatóak, ráadásul mindezen műfajok más és más megközelítésben. Mára eljutottunk erre a szintre, és még messze nem valósítottuk meg minden tervünket.

A közelmúltban jelentettétek be, hogy a Network4 lesz a Bundesliga új magyarországi otthona.

A csatorna és a Bundesliga International négyéves megállapodást kötött, aminek értelmében szezononként több mint 300 mérkőzés kerül képernyőre elsősorban az ARENA4-en. A TV4-en azok a rangadók lesznek elérhetők, amelyekkel még szélesebb réteget lehet megnyerni a német futballnak. Az ARENA4+-on viszont minden Bundesliga- és 2. Bundesliga-mérkőzés, a Német Szuperkupa és a bajnoki osztályozók is láthatóak lesznek. Ez óriási dolog, a Bundesliga a tíz legértékesebb sportjog egyike, nagyon örülök, hogy hozzánk kerül, annak még inkább, hogy az online szegmens kiemelt fontosságú lesz a projektben, lesz vele melóm bőven.

Ez már a második nagy sportesemény-sorozat az NFL után, amelynek jogait megszerzitek a jogokat addig birtokló AMC Central Europe csatornája, a Sport TV előtt.

Az NFL mérkőzései tizenhat évig a Sport TV-n voltak láthatóak, és habár akkor, amikor megszereztük a jogokat, még nem voltam a csoport munkatársa, úgy tudom, ebben a tizenhat évben soha senki más nem jelentkezett be a jogokért, ők pedig éppen ezért úgy gondolták, ráérnek.

Amikor egy televíziócsatorna sportjogokat vásárol, igyekszik megtalálni az egyensúlyt a vezető sportágak és a kisebb, de azért még sokak által érdekesnek tartott bajnokságok között. Tudni kell, hogy vannak az olcsóbb, a drágább és kibaszott drága sportjogok. Az NFL, a Bundesliga és a MotoGP utóbbi kategóriába tartozik. A MotoGP jelenleg a legnézettebb sportközvetítésünk, versenyhétvégénként négy versenysorozatban vannak futamok. A kötelező elemeken túl, mint hogy leadjuk a tévében magát a futamokat és az azt megelőző időmérőket, már most élőben és online sugározzuk a bemelegítést. De még ezek mellett is sok anyag elérhető a jogtulajdonosnál, sajtótájékoztatók, pályabemutatók, interjúk stb. Csupa olyan plusz, amiket máshol nem láthatnak az érdeklődők. Ezeket is mind online szeretnénk elérhetővé tenni, ahogy tervezzük több sportjogunk esetében. És, ha már sportjog, nyáron mi közvetítjük a Copa Américát is.

A Bundesliga elképesztően izgalmas megoldásokat kínál a közvetítésekhez, de ezekről nem beszélhetek egyelőre, mert letépik a tökömet. Engem nézőként leköt egy sima meccsközvetítés, de ezerszer eszembe jutott már, milyen pluszt lehetne adni, amivel később, teszem azt, az amerikai NFL- vagy NHL-közvetítésekben találkoztam. Csak egy példa: az NHL esetében panaszkodtak a nézők, ez azt hiszem, a kilencvenes évek végén lehetett, hogy túl gyors a játék, és nem látják a korongot. Mivel a nézőszámcsökkenés aggasztotta a ligát, kitalálták, hogy a korong köré a közvetítésben egy sötétebb kört rajzolnak virtuálisan, így jobban lehet majd látni. Nem mondom, hogy jó ötletnek tartom, fel is hagytak vele, de innovatív volt. Ilyen innovatív jellegű pluszt tudunk majd nyújtani az online Budesliga-közvetítésekben. A külföldi mintákat látva nagyon szeretném, hogy összekössük az ARENA4+-t a közösségi médiával, így ahelyett, hogy például Facebook-chaten üzennének egymásnak a szurkolók, egy platformon kínálhatnánk egy egyfajta közös meccsnézést és chatelést. De ez még elég távlati terv, csak szeretek előre gondolkodni.

Az ARENA4+-szal már rövid távon fizetős konstrukcióban gondolkodunk. Tudom, hogy Magyarországon még mindig ódzkodnak az emberek attól, hogy az online tartalomért fizessenek, de meg kell értenünk, hogy nincs ingyenkaja, ha fizetünk, többet kapunk a pénzünkért, és ez nemcsak a sorozatokra vagy filmekre, de a sportokra is igaz, sőt az online sajtóra is, ahol egyre több exkluzív, minőségi tartalomért bizony, fizetni kell. Egyébként a Network4-csoport szórakoztató csatornáinak honlapját is teljesen átalakítjuk, és lesznek olyan műsorok, melyek a netre költöznek, a lineáris csatornákon nem lesznek elérhetők.  

A mai magyar média egyik legmarkánsabb hangvételű televíziós szakújságírójának tartottak. Hogyan alakult ki ez a hangvétel?

Soha nem jártam újságíró-iskolába, ahol megpróbálták volna megtanítani, hogyan kell a szakmát tankönyvszerűen művelni. Fogalmam sem volt arról – különösen az elején –, hogy mi az a riport vagy éppen a kroki. Egyszerűen csak leültem és megírtam a cikket, amelynek hangneme annak a pillanatnak a lenyomata volt, amelyben született. Óriási szerencsém volt, hogy olyan dologgal foglalkoztam, ami érdekelte az embereket, és az Indexen el is olvasták az írásaim. És bármit, amit kitaláltam, meg lehetett csinálni, persze ahogy egyre nagyobbak lettünk, szigorodtak a keretek, de sokáig csak a címre kellett vigyáznunk. Emlékszel a TV2-n futó Összeesküvőkre? Soha nem értettem, ki látott fantáziát egy realityben, amelybe a csajokon és a pasikon kívül beköltöznek az anyósjelöltek is, de mindegy. Ebben a műsorban történt meg az eset, amikor az egyik srác önkielégített, és a végtermékét rákente a kilincsre. Én meg írtam egy cikket a Comment:com-ra valami olyasmi címmel, hogy „A gecis kilinccsel elértük a televíziózás mélypontját”. Megbeszélés lett belőle, sőt, policyt hoztunk létre arra vonatkozóan, mit lehet és mit nem. A következő alkalom, amikor ez a szó szerepelt a címlapon az az eset volt, amikor Simicska kijelentette, hogy Orbán egy geci…

Amikor 2018-ban elkezdtétek a donate kampányotokat, azt mondtad, hogy neked az Index az az újság, ahol olyan szabadságban dolgozhatsz, amelyet sehol máshol nem fogsz megkapni, így ha beüt a derült égből a NER, akkor részedről ennyi volt az újságírásnak. Beütött.

Ekkor már érezhetően erősebb volt a satu. Az is elég látványos volt, ahogy Spéder Zoltánt kicsinálták, pedig ő ugye a saját kutyájuk kölyke, az egyik protooligarcha volt. Egyre inkább nyomasztott azt hallgatni, hogy „április 15-én délben lesz a bejelentés, van már hová menned?” Vagy amikor Schmidt Mária megvette a Figyelőt, és mivel az a lap az Index akkori szerkesztőségével közös udvarral bírt, ott flangált a kijelölt dohányzóhely mellett, délután meg már jött az e-mail, hogy „na, Marika már ott van, egy hét, és mentek a levesbe”. Persze a pletykák mindig hamisnak bizonyultak, bár így utólag belegondolva, hogy miért, hogy ki volt az, aki védte a seggünket, azt nem tudom, de tuti, hogy voltak próbálkozások, nem is kevés. Soha nem felejtem el, 2017-ben kimentem a Szigetre, ahol a fesztivál egyik munkatársa a nyakamba borult, hogy mennyire sajnálja, ami történt. Mint kiderült, előző este a „very VIP-ben” az egész NER arra koccintott, hogy megszerezték az Indexet.

Aztán 2020-ban jött a Covid, és elkezdődött a végjáték. A lapvezetés gyorsan rájött, hogy erre a járványra oda kell figyelni, így a címlaposok kivételével már március közepén home office-ba mentünk, aminek köszönhetően mindannyian a saját kis buborékunkban dolgoztunk. Aztán megjelent Vaszily Miklós, és vele együtt a pletykák, amelyek sokkal ijesztőbbek voltak annál, mint amiről korábban beszéltünk. Amikor körvonalazódott, hogy a távozó indexesek új lapot alapítanak, én már tudtam, hogy nem tartok velük. 2005 óta írtam az Indexbe, az utolsó években már azt vettem észre magamon, hogy egyre kevesebb az olyan cikkem, amit elteszek magamnak. Kezdtem belefásulni kicsit, kellett valami új input. A tévézés, annak háttere mindig is érdekelt, így amikor jött a krach, letöltöttem a felmondási időm, és mentem a Network4-hez.

Nem érzed úgy, hogy kiírtad magad a szakmából?

Dehogynem. Azóta senki sem keres. De nem zavar, mert megismerhetem a televíziózás másik oldalát. Az interjúzás hiányzik. Imádtam szakmabeliekkel beszélgetni. Emlékszem, mindenki óva intett attól, hogy leüljek Friderikusszal, aztán szó sem volt szívásról. Azt kell leírni, amit az interjúalanyok mondanak, és akkor nincs gond.

A Kreatív, a Gemius közönségmérési adatai alapján minden hónapban megnézi, hogy melyik hírportál büszkélkedhet a legtöbb olvasóval a teljes (15 év fölötti) lakosság körében és a kereskedelmileg leginkább releváns 18–59-es korcsoportban. Ezek alapján áprilisban a legtöbb egyedi olvasó a 24.hu-nál volt (3,6 millió), szűk 60 ezerrel több, mint az Indexen, a harmadik helyre pedig az Origo érkezett meg. A napi olvasottság és az átlagosan eltöltött idő tekintetében vezet az Index. Hogy érint?

Szarul. Mivel pesszimista vagyok, gondoltam, hogy ez lesz. A többiek azt hitték, ha már nem ők írják az újságot, be fog dőlni. Ha logikusan belegondolunk, az Index Magyarország legértékesebb sajtóterméke volt, nincs tulajdonos, aki hagyta volna bedőlni. Az einstandolt Origo példája megmutatta, hogyan kell rosszul átalakítani egy oldalt, és tényleg, magam is katasztrófaturista vagyok, mindennap olvasom. Ez a kormányszócső kábé beigazolja azt a mondást, hogy ha egy rakás majomnak adsz írógépet, csak idő kérdése, mikor írnak újabb Hamletet. A mostani origósoknak még sok időre sem volt szükségük, bár a Hamlet színvonalát ők soha a büdös életben nem fogják elérni. Az Index esetében óvatosabb a gazda, a politikai és a gazdasági cikkek látszólagos egyensúlyban vannak, ám ha olvassuk is őket, világosan látszik a hangsúlyok eltolódása. A legutóbbi Áder-cikk (Egy elnök, aki horgászik, podcastol, és bocsánatot is tud kérni címmel jelent meg 2021. május 10-én – a szerk.) eklatáns példa erre, rendes, tövig benyalós propagandaanyag. Az igazán markáns változások szerintem a választások előtt lesznek.

Az olvasókat – tisztelet a kivételnek – meg addig érdekelte az Index ügye, ameddig éles volt a helyzet. Amíg Magyarországon az első számú hírforrás a Facebook, illetve a tévé, addig ezen nincs mit meglepődni. Az embereket az érdekli, holnap lesz-e pénzük kenyérre. Erre rá kell, hogy döbbenjen az ember. Amikor mi ezt megéltük, olyan volt, mint a Tankcsapda-dalban: „Majd rólad szólnak a hírek, veled van tele a sajtó…”, de mint minden csoda, ez sem tartott sokáig. Három napig talán, aztán ment minden tovább a maga útján. Csak abban a száz emberben okozott elég nagy törést, akik mindenüket beletették a lapba. Sebaj, a Telexszel folytatják tovább.

Ha már a zenekart említed, úgy tudom, több vad korszaka is volt az életednek, és az egyik ilyen után hoztad meg a döntést, hogy leteszed az alkoholt.

14 évesen voltam életem első rockkoncertjén, egy Motörhead-bulin. Aztán az első sorokból, ahogy idősödöm, egyre hátrább kerülök, és már inkább csak lassan bólogatok a dalokra a keverő mellett. Már fontosabb az élmény, mint hogy merevre igyam magam.

Debrecenben, ahol születtem, sokat roadoltam. Mivel apám révén, aki a Medicornál dolgozott, 1980-tól négy évig Nigériában éltem, ami angol gyarmat volt, jól beszéltem a nyelvet, sokat tolmácsoltam a városba fellépő zenekaroknak. Én voltam a gardedámja Lemmynek, az Iron Maidennek vagy a Deep Purple-nek is. A tankcsapdás Lukács Lacit és Cseresznyét (Molnár Levente – a szerk.) is jól ismerem, együtt kocsmáztunk a Fácánban, később voltam velük párszor turnékon is, de valahogy mindig hazakeveredtem. Az egyik nagy buli után döntöttem úgy, hogy elég volt a piálásból.

A rockzene, különösen a metál mindig fontos része volt az életemnek. Nagyon szerettem volna gitáros lenni, de nem volt kedvem gyakorolni. Aztán megtetszett a dobolás, amihez tehetségem nem volt. Viszont jó a hallásom, és állítólag tudok énekelni is, de mondjuk nem Bon Jovitól a Livin’ On A Prayert, mert azt még a középiskolai rockzenekarunkban megpróbáltam. Nem kellett volna. Emlékezetes időszak volt. Alkalmi basszusgitárosunk, Labi (Tóth Laboncz Attila – a szerk.) volt, a Tankcsapda egyik alapítója. Ő mondta nekem az előadásom után, hogy „Virgács, nem fogok kertelni, elég sok szart csináltam életemben, de ez…” Nagy törés volt az életemben, akkor jöttem rá, hogy soha nem leszek rockénekes. Helyette újságíró lettem, a Network4 révén pedig kipróbálhatom magam valami tök izgalmas, új dologban.