Város vs Vidék néven indít új gameshow-t a TV2 augusztus 8-án. A finn formátumon alapuló produkcióban háromfős csapatok versenyeznek egymással.
A vetélkedő házigazdái Till Attila és Gáspár Zsolti lesznek. Tilla elmondta: ne egy klasszikus vetélkedőre számítsanak a nézők, hanem annak egy vígjátékváltozatára.
“Sem Zsolti, sem én nem vagyok kvízmester, így ez a műsor új fejezetet nyit ebben a műfajban. Rengeteget nevettünk a forgatások alatt. Jó volt felfedezni, mennyire sok a hasonlóság a vidéki és a városi élet között. Meglepetten tapasztaltam, hogy a klasszikus sztereotípiák egyre kevésbé működnek”
Gáspár Zsolti először vezet gameshow-t. Mint mondta: nagyon hálás Tillának és a stábnak a sok-sok segítségért, amit a forgatások alatt kapott. “Jófej baráti társaságokkal, szimpatikus családokkal ismerkedhetnek meg a nézők augusztus 8-tól. Remélem ők is olyan jól szórakoznak majd, mint mi” – tette hozzá.
A nyertes csapat 1 millió, 3 millió, vagy a főnyeremény esetén 10 millió forinttal gazdagabban térhet haza. A háromfős városi, illetve vidéki csapatokban lesznek családtagok, baráti társaságok és kollégák is. A TV2 műsorainak szereplői is csapatot alkotnak: jön A Nagy Ő három szereplője, de lesznek Exatlon-versenyzők is, és a Sztárban Sztár leszek! felfedezettjei is versenybe szállnak majd. A Dancing with the Stars táncosai és a Zámbó család is verseng a 10 milliós főnyereményért.
