Cikkünk először a Kreatív magazin szeptemberi számában jelent meg.
A magyar rádiós szcéna jelenlegi helyzetét és a kínálat sokszínűségét tekintve komoly visszaesés tapasztalható az elmúlt egy-két évtizeddel összehasonlítva is. Bár az NMHH által megrendelt, és a Mediameter–Kantar Hoffmann konzorcium által szállított rádiós közönségmérés adatai továbbra is nagyon magas rádióhallgatási kedvet jeleznek, annak legitimitását eleve megkérdőjelezi, hogy rengeteg rádióadó nem tekinti pontosnak a mérést, és úgy gondolják, hogy – legalábbis esetükben – nem tükrözi a valós hallgatóbázist. Ezért ha valaki felmegy az NMHH honlapjára, észreveheti, hogy a mérésben szereplő rádiók nagyjából fele nem is járult hozzá az adatok nyilvános közléséhez, így aztán a mérésből egyáltalán nem lehet a magyar rádiós piac teljes és valós képét megfesteni hallgatottsági szempontból.
Ez önmagában persze nem feltétlenül nagy horderejű dolog, hiszen egy rádió készíttethet saját felméréseket, amikkel aztán tud házalni a hirdetőinél (hiszen, leegyszerűsítve, a hallgatottság függvényében tudja beárazni magát), másrészt kissé cinikusan mondhatjuk azt is, hogy mivel egyre kevesebb a kormánytól független rádiós cég, ezért magának a hallgatottságnak egyre több piaci szereplő esetében egyre kevesebb szerepe van.
De épp itt tapintottunk rá a rádiós piac igazi rákfenéjére: a magas szintű átpolitizáltságra, ami sokkal jobban rányomja a helyzetre a bélyegét, mint a televízió esetében, mégpedig azért, mert a rádiós reklámtorta elhanyagolható mérete (a teljes magyar reklámköltés mindössze 4,2 százaléka) valójában csak egy igen szűk mezsgyén képes kijelölni a nyereségesség határait. A rádiós érdekvédelmi testületek nem publikálják ugyan az állami és kereskedelmi hirdetések arányát, de tény, hogy a pandémia évében a kormányzati tájékoztatás magas szinten pörgött, jutott tehát a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló cégeknek is ebből. Ugyanakkor a rádiós hirdetési piac megrendelőinek zömét kitevő kis- és középvállalkozások kapták a legnagyobb gyomrost a Covid okozta gazdasági visszaesés miatt, ami természetesen a hirdetői kedvre is erősen rányomta a bélyegét, és ez főleg azoknak a rádióknak okozhatott fejtörést, akik hagyományosan nem haszonélvezői az állami kommunikációnak.
Mivel mostanra eljutottunk oda, hogy már a Médiatanács sem rejti különösebben véka alá, hogy Magyarországon rádiófrekvenciához jutni különös kegy jele, ezért az sem lehet meglepő, hogy országosnak mondható lefedettséggel ma Magyarországon három rádió rendelkezik: a közmédia négy csatornája (Kossuth, Petőfi, Bartók, Dankó), a Rádió1 és a Retro Rádió, amely az ország egyetlen hivatalosan is országos lefedettségű kereskedelmi frekvenciacsokrával büszkélkedhet. A Rádió1 ezt a bravúrt a 2017 óta tartó agresszív terjeszkedési politikája révén érte el, és egyre-másra vette rá a helyi rádiókat, vagy még inkább, vitte el szövetségesei révén a helyi szereplők elől az egyes frekvenciákat, hogy aztán hálózatba kapcsolódjanak a Rádió1 budapesti frekvenciájával, és 24-ből 20 órán át a központi tartalmat nyomják az ország minden pontján. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szintén kormányközeli tulajdonban lévő Best FM is hasonló utat követ, akkor túlzás nélkül állíthatjuk, hogy néhány kiváltságos szereplő kezében van a magyar rádiós piac fősodra, egyre zsugorodó számú, magát még tartó erősebb mellékszereplő, és apró, zömmel helyi frekvenciákat birtokló, puszta létéért aggódó apró vállalkozás hervadó virágfüzérével illetetten.
