Párizs és Bécs után Budapestre érkezik a WOMEN AGAINST WAR című szabadtéri kiállítás, amely tizennégy olyan oroszországi nő történetét mutatja be, akiket politikai meggyőződésük és bátorságuk miatt elnyomással, rendőri erőszakkal és börtönbüntetéssel sújtott a hatalom. Nők ezrei léptek a tettek mezejére, hogy saját biztonságukat veszélyeztetve tüntessenek a háború és Putyin rezsimje ellen, miután Oroszország négy évvel ezelőtt lerohanta Ukrajnát. Ellenállást tanúsítva: utcára vonultak, gerillaakciókkal tárták fel a háborús bűnöket, tiltott háborúellenes röpiratokat terjesztettek, akadályozták a mozgósítást, vagy ukrán menekülteken és a megszállt területekről elüldözötteken segítettek. A megtorlás nem váratott magára: többeknél házkutatást tartottak, majd letartóztatásuk után rendőri brutalitással és kínzással büntették őket, sokakat bebörtönöztek.
2022 februárja óta több mint 20 000 embert vettek őrizetbe háborúellenes nézetei vagy tevékenysége miatt. 2024-re a politikai foglyok között a nők aránya elérte a 27 százalékot – ez az elmúlt 14 év legmagasabb száma. A Memorial emberi jogi szervezet becslései szerint legalább 4000 embert tartanak fogva politikai okokból Oroszországban és a meg-szállt területeken, de a valós szám ennek a kétszerese is lehet. Jelenleg több mint 70 nőt tartanak számon hivatalosan politikai fogolyként, ám a szakértők szerint a politikai okokból bebörtönzött nők száma valójában több mint 260, sőt akár az 1000 főt is el-érheti.
A Women Against War kiállítás
A „Nők a háború ellen” vándorkiállítás 2023-ban Párizsból indult, majd 2025 decemberében a bécsi MuseumsQuartierben volt látható az osztrák kulturális minisztérium támogatásával, harmadik állomása 2026-ban a budapesti Madách Imre tér. A kiállított portrékat olyan orosz és belorusz feminista művészek alkották, akik közül sokan maguk is megtapasztalták a politikai elnyomást háborúellenes nézeteik vagy cselekedeteik miatt. Közülük többen csak név nélkül vállalhatták a részvételt, mivel az komoly veszélyt jelent biztonságukra. A kiállítást diplomáciai és városvezetői kör nyitja meg, hangsúlyozva az esemény politikai és morális súlyát. A kiállítás helyszíne a Madách Imre tér és 2026. április 9.-30. között tekinthetik meg az érdeklődök.

