Hallássérülteken segít két magyar alkalmazás
Az egyik egy térkép segítségével keres önkéntes jelelőket a felhasználó közelében, a másik pedig valós időben fordítja és alakítja szöveggé a jeleket. Két applikáció, amely a siket és beszélő jelnyelv-használókat segít összehozni.
Magyar okosevezőgéppel készülnek a jövő kajakosai
Egy szerkezet, amellyel pont úgy edzhetnek szárazon a sportolók télen, mintha csak a Dunán eveznének nyáron. A mellé kötött alkalmazás pedig ugyanúgy használható vízi sportolásnál, mint egy futóapp kocogás közben. A KayakFirst csapata úgy rakta össze a világ első okosevezőjét, hogy az egyből éremesőt hozott első komolyabb tesztelői számára.
A szomszédokat is becélozta az online jegypiacot működtető magyar startup
A Tickething csapata összerakta az első magyar online piacteret, hogy az utolsó pillanatban is gazdát cserélhessenek a feleslegessé vált koncert-, színház- és sporteseményekre szóló jegyek. A Telenor Accelerate programjában részt vevő öt startup egyikének alapítójával, Töreky Bencével beszélgettünk.
