Ne csak ügyvédi irodák foglalkozzanak adatvédelemmel
Az információk mögött emberi történetek állnak, és az adatokból keletkezett üzleti profitból vissza kell forgatni a fogyasztók adattudatosságának növelésére Benkő Lívia, a HPS pr-vezetője, a Budapesti Corvinus Egyetem PhD hallgatója szerint. Publicisztika január 28, az adatvédelmi világnap alkalmából.
A jövőt megjósolni nem lehet
2013-ban már nem aggódik annyira az internetes privacy miatt Galántai Zoltán jövőkutató, író, mint tette azt tíz évvel ezelőtt, de inkább letiltotta a lányai adatfolyamát a Facebookon. Szerinte a technológia önmagában nem rossz, csak akkor, ha rosszra használják, és abban sem biztos, hogy a számítástechnika uralja majd a 21. századot, mert az éghajlatváltozás mindent felülírhat. Meg egyébként is, a jövőt nem lehet megjósolni.
Email a halál után
Inactive Account Manager néven olyan szolgáltatást vezet be a Google, ami lehetővé teszi, hogy még életünkben rendelkezzünk arról, hogy halálunk után a szolgáltató mit kezdjen tárolt adatainkkal.
Eladhatja az FB az instagramos képeit
Megváltoztatta felhasználási feltételeit az Instagram, ennek egyik eleme pedig az, hogy innentől a szolgáltatásnak a felhasználó értesítése nélkül joga van képei használatához, eladásához. Ismét bebizonyosodott a közösségi médiában a tartalom maga a felhasználó, ám kérdéses, hogy a változtatások megállnák a helyüket a bíróságon.
