Becsült olvasási idő: 1 perc
14 millió dollár a Prezinek

A Facebook befektetője 14 millió dollárt pumpál a Prezibe – írja a Hvg. A Prezi létszámbővítésre és nemzetközi terjeszkedésre költ.

A HVG arról számol be, hogy a Prezi lezárta az Accel Partners által vezetett, átszámítva több mint hárommilliárd forintról szóló finanszírozási fordulót. A kockázatitőke-befektető már több mint 300 vállalatnak – köztük a Facebook, a Kayak és a Walmart.com - fizetett jelentős tételeket a részesedésért. Árvai Péter, a Prezi vezérigazgatója a szerződés részleteiről csak annyit árult el, hogy a befektető nem szerzett többségi részesedést. A mostani befektetési körben újból részt vesz a Sunstone Capital is az az Accel Partners mellett.

A Prezi 2008-ban indította Somlai-Fischer Szabolcs és Halácsy Péter. A cég százezer eurós kezdőtőkéjét a Magyar Telekom biztosította, a prezentációs szoftvert pedig Árvai Péter segített előállítani. Mint márka 2009-ben született a Prezi, és áprilisban maga a termék is megjelent. Ugyanebben az évben érkezett az első komoly tőkebevonás a Ted.com világhírű előadásszervező-oldaltól és a dán Sunstone Capitaltól.

A Prezi.com legismertebb terméke az ingyenesen is használható online prezentáció-szerkesztő alkalmazása a Prezi Viewer. Az oldal felhasználóinak száma folyamatosan növekszik, jelenleg az iTunes App Store Top 10 ingyenes, hatékonyság növelő alkalmazásai között szerepel. A cég kínálatának része még a Prezi Desktop, a Prezi Meeting és a Prezi Viewer iPad app.

 Árvai Péter vezérigazgató nem kívánta közölni, hány százalékot szerzett meg az invesztor és mekkorára nő a befektetéssel a Prezi értéke, a hvg.hu érdeklődésére csak annyit mondott, hogy a befektető nem lett többségi tulajdonos.

Bár konkrét verzióról Árvai Péter nem beszélt, annyit elmondott, hogy egyre több érdekes eszközön szeretnék használni. Mivel számítógépen már lehet használni a szoftvert, és iPad verzió is megjelent, ez a HVG szerint logikusan azt jelenti, hogy a következő lépés az okostelefon lesz.