hero
M.K.

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
A Danone új marketingigazgatót nevezett ki
A posztra Révész Richárd került, aki 15 éves FMCG és gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.

Januártól Révész Richárd tölti be a Danone Magyarország Kft. marketingigazgatói posztját. A vezető 15 évet töltött az FMCG- és a gyógyszeriparban, szakmai tapasztalatait stratégiai, operatív marketing és a kereskedelmi menedzsment területén szerezte. Nemcsak Magyarországon, de Közép-Kelet Európában és a skandináv országokban is tevékenykedett olyan kihívásokat jelentő időszakokban is, mint a koronavírus-járvány vagy a gazdasági válság.  

Tanulmányait a Debreceni Egyetemen végezte, közgazdász, később pedig marketing menedzsment szakon. A diplomája megszerzése után mint marketing gyakornok kezdett a Danone-nál. 2007 és 2016 között a marketing részleg számos feladatkörében tett szert tapasztalatra. 2016-ban kinevezték a vállalat cseh és szlovák piacának kereskedelemfejlesztési vezetőjének. Ezt követően az akkor újonnan a vállalat portfóliójába került Alpro márka marketing és értékesítési vezetőjeként irányította nemzetközi csapatát a cseh, a szlovák és a magyar piacokon. 

A Danone-nál eltöltött több mint tíz év után két évet töltött a gyógyszeripar területén. 2021-ben a PHOENIX gyógyszeripari cégcsoport leányvállalatánál, a Parma Produktnál helyezkedett el, mint marketing és kereskedelmi vezető. 

2023 januárjától újra a Danone csapatát erősíti, ahol olyan márkák stratégiai építését valósíthatja meg, mint az Activia, az Actimel, az Oikos, a Danone, a Danette, a Danonino, az Alpro, a Milupa vagy a Milumil. 

Révész Richárd hisz a fenntartható növekedésben és értékteremtésben, „Megtisztelő érzés visszatérni a Danone-hoz, amelynek berkein belül évekig nevelkedtem. Az FMCG-ben és a gyógyszeriparban szerzett tapasztalataim bebizonyították számomra, hogy a két terület sok tekintetben hasonló kihívásokkal találkozik. A Danone mindkét szegmensben jelentős szereplő. Sikereket pedig csak akkor érhetünk el márkáink esetében – legyen szó tej- vagy növényi alapú termékekről, netán speciális gyógyászati célra szánt tápszerekről – ha egymástól tanulva olyan megoldásokat keresünk, amelyek fenntartható módon teremtenek értéket a termékeinket fogyasztók és a külső partnereink számára egyaránt.” 

A Danone marketingigazgatója korábban Csuti Nóra volt, egyelőre nincs információnk arról, hogy hol folytatja pályafutását.