Legalábbis erre jutott az Egyesült Államok egyik leghírhedtebb politikai reklámguruja, az évtizedek óta választási reklámfilmeken dolgozó Larry McCarthy, aki demokrata jelöltek tucatjait készítette már ki egy-egy jól irányzott kampánnyal.

Most Mitt Romney republikánus elnökjelölt előválasztási kampányán dolgozik, így kivételesen aktuális áldozata, Rick Santorum is republikánus. McCarthynak az a híre, hogy nagyon drága, nagyon durva dolgokat csinál, szinte vállalhatatlan, de elképesztően hatékony. Nem véletlen, hogy Romney sem közvetlenül alkalmazza, hanem úgynevezett politikai akciócsoportoktól kap megbízásokat – ezek olyan civilszervezetek, amelyek bármennyi pénzt ölhetnek politikai hirdetésekbe, ameddig nem egy konkrét jelölt, hanem ügyek mellett vagy személyek ellen kampányolnak. McCarthyt nem szokták máskor sem közvetlenül alkalmazni, annyira ciki. Viszont dollármilliókat költenek rá, mert annyira hasznos.

McCarthy leghíresebb húzása az úgynevezett Willie Horton-reklámfilm volt. Michael Dukakis egykori demokrata elnökjelöltnek meggyőződése, hogy emiatt a film miatt vesztette el a választást 1988-ban az idősebb Bushsal szemben. A film Willie Horton rendőrségi fotójával indul, és kiderül, hogy Hortont gyilkosságért ítélték börtönbüntetésre. Majd megtudhatjuk, hogy a fekete, afrofrizurás Horton egy hétvégi eltávozásról megszökött, majd megerőszakolt egy fehér nőt, illetve megkéselte vőlegényét. A politika pedig ott jön a képbe, hogy Dukakis Massachusetts állam kormányzójaként megvétózott egy törvényt, amely megtiltotta volna, hogy a gyilkosságért ülők hétvégi eltávozást kaphassanak. (A vétó tíz évvel a választás és a szörnyű bűntény előtt történt.) Dukakis hiába magyarázta, hogy az ország 44 államában kaphatnak hétvégi eltávozást a gyilkosok is, és Kaliforniában ezt éppen a republikánus ikon, Ronald Reagan kormányzósága idején engedélyezték. Horton bűnéért neki is lakolnia kellett.

McCarthy az egyszerűségre esküszik. Klipjei nem szépek vagy kifinomultak, inkább a szupermarketek katalógusait idézik egyértelműségükben. Most például egy olyan filmet csinált Rick Santorum ellen, amelyben Santorum feje a Capitolium elé van vágva, és az a kiírt és hallható üzenet, hogy ő egy washingtoni bennfentes, aki egy csomó fölösleges állami kiadást megszavazott. Például egy teáskanna-múzeumot szponzoráló törvényt. A végére egy idézetet vágtak be Santorumtól: „Büszke vagyok a törvényekre, amelyeket hoztunk.” A mondat nyilvánvalóan nem a teáskanna-múzeummal kapcsolatban hangzott el eredetileg, de a nyomaték kedvéért ezt is kiírták.

Ugyanakkor McCarthy munkássága nem kizárólag negatív kampányokból áll. 2004-ben az ifjabb Bush újraválasztásához a következő filmet tette hozzá: a klip elején egy édesanyját a World Trade Center lerombolásakor elvesztett kislány történetét idézik fel a gyerek rokonai. A lányt még 2001-ben Bush egy lakossági fórumon magához ölelte, látjuk a fotót. Az időközben kamasszá cseperedett Ashley végül így emlékezik a történtekre: „Azt éreztem akkor, hogy ő a világ legerősebb embere, aki csak azért küzd, hogy én biztonságban legyek.” Itt is archív fotók és beszélő fejek szerepelnek csak a filmben, és amilyen szegényes vizuálisan, olyan egyszerű az üzenet. A 2004-es kampányban ennek a filmnek a sugárzására költötték a legtöbbet: több mint 14 millió dollárért vettek neki reklámidőt.

Larry McCarthy nem hisz a bonyolult programokban vagy a látványos jelenetekben. Filmjei főleg állóképekből állnak, mintha diavetítést látnánk. A narrátor legtöbbször nő, és a tételmondatokat szereti kiírni is. Technikai szempontból is a lehető legegyszerűbbek ezek a filmek, az üzenetük egyetlen tőmondatban összefoglalható. És általában a bűn és az áldozat tematikát járja körbe mindegyik, a lehető legközhelyesebben.

A dolog működni látszik. Larry McCarthy nagyon gazdag és rettegett figura lett. Önmagában már az fontos hír lett az amerikai sajtóban, hogy idén Mitt Romneyt támogató szervezeteknek kezdett dolgozni. Mint amikor egy focicsapat új sztárt igazol, úgy foglalkozott vele a politikai sajtó. Sokan gyűlölik, és felelősnek tartják azért, hogy hatására agresszívebbek és felületesebbek lettek a politikai kampányok. Egy csomó cikk foglalkozik azzal, hogy mekkora szerepe van az amerikai demokrácia rombolásában. De azt az ellenfelei is elismerik, hogy elképesztően hatásos.