A 15. ARC plakátkiállítás idei témája a "magyar álom" lesz, de ahogy eddig is, más témákkal is lehet jelentkezni. A szervezők idén rendhagyó kampányt indítanak, mivel harminc korábbi ARC-kiállító önkéntesen vállalta, hogy nem csak arcukkal, hanem álmaikat megosztva állnak ki az ARC értékei mellett a hirdetési felületeken. Július 21-ig lehet nevezni.

Civilekről is
Idén a MACI - Magyar Civilszervezetek és a MagNet Civil Kapcsolatok program együttműködésével, a társadalmi felelősségvállalás jegyében, a civilszervezetek is kiemelt témák lesznek az idei ARC-on. A pályázati kiírásban külön felhívással fordultak a szervezők a civil szervezetek és a kreatívügynökségek felé. A Magyar Civilszervezetek közössége, röviden MACI, a szolidaritás, a gondoskodás, az odafigyelés, a közösségi lét alapfeltételei mellett áll ki, ezekért az értékekért dolgozik nap mint nap, ahogyan a MagNet Magyar Közösségi Bank is éppen a társadalmi igazságosságot igyekszik saját eszközeivel támogatni a civilek bankjaként.

Így „Hétköznapi csodák” címmel az ARC+ kamarakiállításon 5-11 plakáthelyet biztosítanak a szervezők azoknak az alkotásoknak, amelyek a legszellemesebben, legkreatívabban mutatják be valamely civilszervezet munkáját, vagy egy-egy hétköznapi csodának tekinthető, konkrét eseményét. A civilszervezetek és kreatívügynökségek egymásra találását egy civil rapid randi is segíti, ahol a kreatív szakma szívbéli szakértői felajánlással segíthet megmutatni fontos társadalmi ügyeket.
Indiegogo-kampány
Az ARC nem szimplán egy kiállítás, hanem azok közössége, akik kiállnak civil ügyek, a szólás szabadsága, az átlátható pályázati rendszer, a nyilvános térben történő, elitizálódástól, egyoldalúságtól és belterjességtől mentes kulturális tartalom mellett. Erre a közösségre számít idén az ARC.
Azt írják:
"Sajnos a céges támogatói oldalon mostanra megfogyatkozott a bátorság, tisztelet azoknak, akik továbbra is ARCostársaink. Közösségi adományozás keretében a szervezők azokhoz fordulnak ezért, akik továbbra is szeretnék óriásplakátkiállításként, köztéren megtekinteni a pályaműveket. 1500 forintos adománytól kezdve magasabb támogatói összegekre is számít az ARC". Itt lehet adakozni.

A 15. ARC pályázat és kiállítás megvalósításában közreműködő partnerek: Mediaworks, HVG, Kreatív Csoport, DELL, Oázis Computer, Wacom, Relatív, Medence Csoport, Mandala Jógastúdiók és mások.
A pályázattal kapcsolatos minden információ megtalálható a Facebookon, valamint az ARC oldalán.
