Mikortól meddig fut a kampány, milyen felületeken?
A Szerencsejáték Zrt. Kis- és Nagykarácsony kampánya 2025. október 31-én indult, és december 31-ig fut televíziós, OOH-, online- és rendezvénymegjelenéseken, valamint a lottózói környezetben. A kampány a karácsonyi készülődés kedves gesztusait állítja középpontba, amelyek igazi közösséggé formálják az egymás mellett élő embereket. Az első szakaszban outdoor felületeken hangsúlyozza „A szeretet rád talál” üzenetet, míg a kampány csúcspontján érzelemdús TVC formájában bontja ki azt.

Kampánycél:
A kampány célja a Kis- és Nagykarácsony sorsjegyek ismertségének növelése, valamint a hozzájuk kapcsolódó vásárlói attitűd erősítése.
A film egy összetartó lakóközösség eseménydús hétköznapjain keresztül szemlélteti, hogy a szeretet bárhonnan érkezhet.
A lakók közötti kapcsolat mozgatórugója maga a sorsjegy, Gabi bácsi meglepetése. Ez a kedves gesztus kohéziós erővel bír: Közelebb hozza egymáshoz a szomszédokat.

A TVC egy idealizált, de ismerős világon keresztül hívja fel a figyelmet a tágabb környezetünkkel való törődés fontosságára, valamint az elmagányosodás jelenségére.

A kampány/reklám fő üzenete egy mondatban összefoglalva:
A szeretet rád talál, pont mint a szerencse.
Kreatív koncepció:
Mindenki megérdemel egy szerető közösséget – különösen ünnepekkor.
Az SZRT karácsonyi kampánya a készülődés és a visszaszámlálás pillanatait mutatja be a Kis- és Nagykarácsony sorsjegyek lekaparásán keresztül, miközben a nézők bepillantást nyerhetnek egy összetartó lakóközösség mindennapjaiba.
A film központi alakja Gabi bácsi, a ház lelke és gondnoka, aki idén karácsonykor egy különleges gesztussal fordul szomszédai felé: a bérház aljában található lottózóból Nagykarácsony sorsjegyet vásárol, és azt a közös faliújságon, december hónap helyére tűzi, hogy mindenki játszhasson vele.

A nézők szívhez szóló jeleneteken keresztül ismerhetik meg a lakókat, akiknek kapcsolata Gabi bácsi figyelmességén keresztül bontakozik ki. A kampány finom gesztusokkal érzékelteti azokat a kapcsolódási pontokat, melyek túlmutatnak a klasszikus karácsonyi ajándékokon, és közösséget teremtenek a sorsjegy segítségével.
Behind the scenes:
A helyszínkeresés komoly kihívást jelentett a stábnak, hiszen olyan autentikus környezetre volt szükség, amely egyszerre szolgálja a film elemelt világát és a valóság hitelességét.
A forgatáshoz egy makett is készült, amely kívülről is „otthont” ad a lakóközösségnek, stíluselemként erősítve a “karácsonyi történet” hangulatot.

Alkotók listája:
Megbízói oldal: Szerencsejáték Zrt.
Marketing és Kommunikációs igazgató: Szász Tamás
Marketing főosztályvezető: Dion András
Kommunikációs főosztályvezető: Panulin Ildikó
Márka- és kampánymenedzsment osztályvezető: Herczeg Anna
Külső és belső kommunikációs osztályvezető: Paparó Tamás
Márka- és kampánymenedzsment csoportvezető: Kern Zsófia
Szenior marketing szakértő: Imre Nikolett
Médiamenedzsment csoportvezető: Czinkota Ádám
Közösségi média csoportvezető: Etényi Péter
Szenior kommunikációs munkatárs: Kálló Izabella
Trade marketing menedzser: Varga Kristóf
Junior kommunikációs munkatárs: Belovai Liliána
Közösségi média munkatárs: Huszár Eszter
Ügynökségek
Kreatív ügynökség: Lounge Design
Ügyvezető igazgató: Kassitzky Attila
Kreatívigazgató: Radovics Péter
Creative Group Head: Hárságyi Péter
Art director: Reisinger Máté
Copywriter: Zakar Sándor, László Gergely
Kreatív producer: Milián Ági
Produkciós manager: Kovács Andrea
Client Service Director: Dovicsovicz Gergely
Account Director: Gerlinger András
Account Director Advisor: Merkel Judit
Senior account manager: Kárpáti Anna
Account manager: Dancs Rita
Médiaügynökség: New Land Media
Ügyvezető igazgató: Hidvégi Krisztina
Média Csapatvezető: Dimethné Csornai Bernadett
Médiatervező: Veres Dorina
Kampánymenedzser: Huszár Lili
Senior PPC Manager: Lubiáker Kristóf
Produkció
Produkciós cég: CineSuper
Producer: Mártonffy Zoltán
Rendező: Budavári Balázs
Operatőr: Kiszler Dániel
Head of production: Farkas Ádám
Gyártásvezető: Kristóf Kata
Látványtervező: Tyekvicska Virág
Stylist: Glaser Mária
Utómunka
Vágó: Kovács Dávid
Utómunka ház: Jumpcut Productions
Utómunka koordinátor: Böjthe Emőke
Vágóasszisztens: Balázs Petra, Földeák Laura
VFX Supervisor: Ádám György, Lima Victor
VFX Artist: Nagy Bálint, Iváncza Gergely, Horváth Tamás, Becz Dániel, Pál Szabolcs, Berkes Bálint
Colorist: Tőtszegi Szilárd
Hangutómunka: Pejkó Balázs
Zene: Áron András - Apey: Nothing at all

