Becsült olvasási idő: 1 perc
A Zenith 3,5 százalékos növekedést jósol

2012 júniusa óta ez az első olyan jelentés a ZenithOptimediától, amely nem változtat a korábbi globális reklámpiaci jóslatán és továbbra is fenntartja 2013-ra a 3,5 százalékos növekedést. 

Publikálta a ZenithOptimedia a szokásos negyedéves globális reklámpiaci jelentését – írja a MediaWeek. A mostani jelentés azért is figyelemre méltó, mert 2012 júniusa óta ez az első alkalom, hogy a világ egyik vezető médiaügynökségi hálózata nem kényszerült a korábbi negyedéves/féléves előrejelzését korrigálni – lefelé. Így ahogy az előző jelentésben, úgy a mostaniban is 3,5 százalékos növekedést jósol az idei, 2013-as évre.

Sőt, a korábbival ellentétben bizakodóbb a 2014-es és a 2015-ös évekre vonatkozóan is. A Zenith szerint jövőre ugyanis 5,1, 2015-re pedig 5,9 százalékos bővülés várható.
A Publicis-holdinghoz tartozó médiaügynökség szerint ráadásul az európai reklámpiac kilábal a 18 hónapig tartó recesszióból és 2013-ben már 0,7, míg 2015-re 1,9 százalékos növekedést prognosztizál – de csak az eurózónának. Régiókra lebontva Közép-Európa – köztük Magyarország is – ha minimálisan is, de továbbra is csökken 0,8 százalékkal, 2015-re számol a Zenith 2 százalékos növekedéssel.

Ezen kívül a kelet-európai (főként az orosz)és a közép-ázsiai piacok szárnyalnak a maguk 10-11 százalékos növekedésével, míg Észak-Amerika is jelentősen túlteljesíti Európát, ott 3,4 százalékos növekedést tartanak valószínűnek.

A nyitókép forrása Lauren Colton.