Az Alkotmánybíróság (Ab) a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény egyik rendelkezését semmisítette meg. Ez a rendelkezés feljogosította az eljáró hatóságot, illetve a bíróságot, hogy megtiltsa a még meg nem jelent reklám közzétételét, ha a reklám gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezésbe ütközne.
Az Ab a kereskedelmi szólásszabadságra hivatkozva azzal indokolta álláspontját, hogy az előzetes ellenőrzés lehetősége a nyilvános közlések rendkívül széles körére vonatkozik. A reklámok közzétételének előzetes hatósági tiltása a sajtóterméknek a megjelenését is akadályozhatja időlegesen, így a szabályozás a véleményszabadság és azon belül a sajtószabadság aránytalan korlátozására ad módot.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) a szólásszabadság védelmében kifogásolta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) éppen a reklámtörvény most eltörölt rendelkezésén alapuló eljárását a Cigi.blog.hu ellen.
A tartalomszolgáltatók szerint ugyanis a speciális, vagyis az általánosabb reklámtörvénnyel szemben alkalmazandó szabályok (mint ez esetben az e-kereskedelmi tövény) úgy rendelkeznek, hogy önmagában nem minősül elektronikus hirdetésnek egy adott árura vagy arculatra vonatkozó, a vállalkozástól vagy személytől független közlés, különösen, ha az utóbbi anyagi ellenszolgáltatás nélkül történik.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Alkotmányellenes a dohányreklám tilalom egyik rendelkezése
Alkotmányellenes a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény dohányreklámok közzétételével kapcsolatos egyik rendelkezése az Alkotmánybíróság szerint.
