Becsült olvasási idő: 10 perc
Artificial Group: megfogalmazott céljuk volt az év ügynökségének lenni

Az Artificial Group lett tavaly az év ügynöksége két fontos hazai reklámversenyen, az Arany Pengén és a Lollipopon is, ezzel a kilencedik helyről az elsőre ugorva élen végeztek a 2018-as M+ Listán. Díjnyertes kampányaik jelentős részét telekommunikációs ügyfeleiknek készítették, de támogattak az elmúlt években olyan kezdeményezéseket is, mint kutyák örökbefogadása vagy egy borsodi város megszépítése. Az ügynökség két legismertebb arcával, Haberland Attilával és Ávéd Istvánnal beszélgettünk. Előbbit igazi extrovertált, budapesti, kreatív vállalkozó figurának tartják az őt ismerők, míg Ávéd kettejük közül a visszahúzódóbb, benne erősebb a művészi, alkotó véna. Mindketten alapító tulajdonosként jegyzik a céget, mely fotóprodukciós házból vált előbb kis butikügynökséggé, majd a hazai reklámpiac egyik meghatározó szereplőjévé.

A TELJES CIKK CSAK ELŐFIZETŐINK SZÁMÁRA ELÉRHETŐ. KÉRÜNK, LÉPJ BE A FELHASZNÁLÓNEVEDDEL!