Becsült olvasási idő: 2 perc
Átalakul a Central Médiacsoport

Március végével távozik a kiadótól Pintye László, a divízióigazgatói feladatokat Lipták Tímea veszi át. A jövőben a cégcsoport külön vállalatok formájában működik tovább.

Pintye László távozásának hátterében az áll, hogy televíziós üzletág novemberi értékesítésével megszűntek munkaidejének jelentős részét alkotó vezérigazgatói feladatok, a sztárlapok (Story és Best) megújítása pedig befejeződött. A kiadó vezetése – a Central közleménye szerint részben kapacitásoptimalizálási okból - úgy döntött, hogy Pintye László pozícióját megszünteti és a magazin divízió irányítását a jövőben Lipták Tímeára bízza. Lipták Tímea új pozíciójához kapcsolódóan csatlakozik a Vezetői Testülethez (VT) is. A VT-nek Vékási Andrea is a tagja lesz.

Pintye László 21 éve dolgozott a vállalatnál, előbb újságíróként, szerkesztőként, később kutatóként, marketingesként és általános menedzserként. Hosszú éveken át irányította a kiadó teljes nyomtatott portfólióját (több mint 20 magazin és a könyvkiadás), valamint ellátta a Storfy TV stratégiai vezetését. A kiadó köszöni Pintye László eddigi munkáját és sok sikert kíván neki további pályafutásához.



Lipták Tímea több mint tíz éve dolgozik a kiadónál; előbb marketingmenedzserként, majd lapigazgatóként vett részt termékindításokban, többek között a Marie Claire brand honosításában és az Elle magazin akvirálásában, valamint a glossy magazinokhoz kapcsolódó rendezvények és website-ok létrehozásában. A nemzetközi licensz-magazinok és a Nők Lapja Évszakok portfólió-igazgatói feladatai mellett 2012-től a National Geographic magazin főszerkesztője, a Hearst Central Kft. – az Elle és Cosmopolitan márkák kiadójának - ügyvezetője és a Central Médiaakadémia felelős vezetője is. 2014-ben a Cosmopolitan nemzetközi konferenciáján „Az év lapigazgatójának” választották.

Vékási Andrea 1998-ben szintén marketingmenedzserként csatlakozott a kiadó jogelődjéhez, 2002-től lapigazgatóként irányítja a kiadó több kiemelt heti- és havilapját, nevéhez fűződik számos Nők Lapja különszám (Psziché, Ezotéria, Advent, Konyha) elindítása is. 2011 őszétől a Nők Lapja magazin főszerkesztői feladatait is ellátja, irányítása alatt a lap megújult a példányszám pedig folyamatosan növekvő pályára állt.



A Central Médiacsoport tervei szerint az idei évben lezárja a tulajdonosváltást követően indult, hatékonyságot növelő strukturális átalakításokat. A vállalat célja, hogy a kialakított portfólióval piacvezető pozícióban zárja az évet mind a print, mind a digitális médiatermékeket illetően.

Januártól a CM Sales Kft. vette át a kiadó korábbi kereskedelmi igazgatósága által ellátott értékesítési tevékenységet, míg a strukturális átalakítás következő lépéseként március 31-i hatállyal külön cégekben működik tovább a print és az online üzletág. A magazin- és háttérterületek a Central Médiacsoport Zrt., míg az online üzletág - az e-kereskedelmi portfólió kivételével - a Central Digitális Média Kft-n belül folytatják tevékenységüket. A kiadó a Szépségbolt.hu, Egészségbolt.hu, Olcsobbat.hu és Kirakat.hu oldalakat a mai napon értékesítette az Inventurio Zrt.-nek.