Becsült olvasási idő: 2 perc
Átszervezik a Zoom vezetőségét, Kustánczi távozik

Az erről szóló közleményt azonban Kustánczi küldte. A menendzsment visszautasítja a Zoomot ért "rosszindulatú híreszteléseket".

Távozik a Zoom.hu főszerkesztői pozíciójából Kustánczi Norbert. "A digitális újságírásban szerzett tapasztalatait ezentúl más területeken kívánja kamatoztatni. Távozása saját döntése, személyes ambíciója" - áll a közleményben, amelyet még főszerkesztőként ő maga küldött. 

Kustánczi egy év után távozik az újság éléről, a 24.hu főszerkesztője volt korábban.

Az elmúlt hónapokban a Zoom hírigazgatója, Murányi András és Szilágyi Richárd főszerkesztő-helyettes is távoztak, illetve az elmúlt hetekben még többen: Csepregi Botondnak és Kovács Gábornak felmondtak, Fekő Ádám az Azonnali.hu-hoz igazol, míg Varjasi Viktor egy ügynökségnél folytatja.

Csepregi Botond pénteken hosszú Facebook-posztban kommentálta elbocsátását, amelyben a fizetések csúszását emlegette az egyik fő problémaként a Zoomnál. Kustánczi Norbert akkor még főszerkesztőként kérdésünkre elismerte, hogy pénzügyi gondok voltak az oldalnál, de hozzátette, hogy „Csepregi Botond és Kovács Gábor elbocsátásának a pénzügyi mellett szakmai okai voltak”.

A főszerkesztői feladatokat megbízott főszerkesztőként Farkas Csilla veszi át, ő is tavaly jött a Zoomhoz, és előtte ő is a 24.hu-nak dolgozott négy évig.

Tarjányi Péter, a Zoom.hu-t kiadó STRAT-POL Kft. egyik tulajdonosa kérdésünkre elmondta, hogy az új megbízott főszerkesztő, Farkas Csilla már a tulajdonosok elé tett egy koncepciót, és "ahogy az a médiában teljesen normális, elkezdte összeállítani a céljainak megfelelő szerkesztőségi csapatot." Tarjányi hozzátette, a kiadó másik tulajdonosa, Dosek Rita már röviden tájékoztatta a szerkesztőséget az átszervezésről.

A mostani közlemény a menedzsment nevében utasítja vissza a fizetéseket érintő "rosszindulatú híreszteléseket", jogi lépéseket terveznek a valótlan állítások miatt, írják. Tarjányi szerint összesen három alkalommal késtek a fizetésekkel, a legnagyobb csúszás állítása szerint 5 munkanapos volt.

"A múlt héten, több sajtóorgánumban megjelent híresztelésekkel szemben, a Zoom.hu átszervezésének okai többek között abból adódnak, hogy vezetőváltás történik az újságnál. A Zoom.hu működése során, a 2017 áprilisa óta eltelt másfél évben csupán néhány esetben fordult elő csúszás a fizetések kapcsán" - írják, hozzátéve, hogy szerintük "elgondolkodtató és szomorú, hogy az egyre szűkülő médiapiaci lehetőségek időszakában több médiapiaci szereplő a konkurenciaharc alantas eszközeihez nyúl, hogy egy konkurens lapot lejárasson és ellehetetlenítsen".