hero
M.E.

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Amerikai külügy: A magyar állam torzítja a hazai médiapiacot
Kiadta a Magyarországról szóló 2021-es emberi jogi jelentését az amerikai külügyminisztérium, külön szekciót szentelve a médiahelyzetnek.

Az amerikai külügyminisztérium jelentésében, a magyar média helyzetét tárgyaló rész megállapítja hogy „a politikailag ellenőrzött médiaszabályozó hatóság és a médiapiacba való torzító állami beavatkozás” együttesen ássa alá a médiapluralizmust és a véleménynyilvánítás szabadságát. 

A jelentésben kifogásolják, hogy olyan kormányrendeletet fogadtak el 2020 májusában, ami lehetővé teszi a közérdekű adatokhoz való hozzáférés akár 90 napos késleltetését. Ezzel gátolták a független médiumokat abban, hogy időben tudósítsanak az eseményekről. 

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) rádiófrekvencia-odaítélési gyakorlatát is bírálják. Felróják, hogy a kormánykritikus rádióállomásokat bünteti. Ennek eredménye volt, hogy az ország utolsó jelentős független rádióadójának, a Klubrádiónak be kellett szüntetnie a földfelszíni sugárzását és átállni online üzemre.

A külügy jelentése rámutat arra, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatók figyelmen kívül hagyják, hogy a törvény szerint kiegyensúlyozott, pontos, részletes, objektív és felelős hír- és információs szolgáltatásokat kell nyújtsanak. 

Az állami hírügynökséggel, az MTI-vel kapcsolatban megemlítik, hogy elhallgatja az Orbán-kormányra nézve kedvezőtlen tényeket és véleményeket. A magyar ellenzéki politikusok pedig ritkán jelenhettek meg a közszolgálati televízióban és rádióban, vagy lényegesen kevesebb időt kaptak álláspontjuk kifejtésére.

Az 51 oldalas jelentésben a médiahelyzet mellett kitérnek a bírói függetlenség korlátozására, a Pegasus-botrányra, az egyetemek és kulturális intézmények magánalapítványokba szervezésére is.

via: Népszava