Az ír kocsma fogalom: nemcsak a helyi közösség nélkülözhetetlen találkozóhelye, de az angolszász világ kulturális örökségének is fontos része. A pub (a szó a public house rövidült alakja) ősi intézménye lényegében egy kellemes, mindenki számára nyitott nappalihoz hasonlítható, ahol a közösség tagjai isznak, beszélgetnek, szórakoznak és játszanak – vagyis együtt élik a hétköznapokat és az ünnepeket.
A Creative Review beszámolója szerint a Heineken a LePub és a Publicis Dublin ügynökségekkel karöltve ezt a sok évszázados örökséget kívánja megőrizni azzal, hogy a történelmi múltra visszatekintő kocsmákat virtuális múzeumokként jeleníti meg. A kampány az AR (azaz a kirterjesztett valóság) technológia segítségével mutatja be a legendás ivóhelyek, köztük a dublini Toners Pub, a limericki Mother Macs Public House vagy a világ legöregebb kocsmájának tartott athlonéi Sean’s Bar történelmi értékeit.
A látogatók a kocsma előtt elhelyezett tábláról olvashatják be a QR-kódot, amely egy AR-felületre vezeti őket. Ezen keresztül megismerhetik a helyhez fűződő legendákat, és virtuális utazást tehetnek a múltban. A kiterjesztett valóság megalkotói a kocsmákban fellelhető történelmi tárgyak digitális 3D-s modelljeinek létrehozásához az egyes pubok földrajzi helymeghatározásával kombinálva fotogrammetriát használtak.
A kampány az utóbbi években pénzügyi nehézségekkel küzdő, több száz éves kocsmahivatalokon próbál segíteni. „Fel akartuk hívni a figyelmet ezeknek a fantasztikus helyeknek a történelmi és kulturális értékeire, hogy kapjanak műemlékeket megillető pénzügyi támogatást” – nyilatkozta a kampányról Bruno Bertelli, a LePub vezérigazgatója, a Publicis Worldwide CCO-ja.
A hivatalos múzeumi akkreditáció ugyanis a kocsmáknak olyan állami támogatásokat és adómentességet biztosítana, amelyek egyébként megilletik a kulturális műemlékeket. A kampány egyben aláhúzza az ír borkereskedők szövetségének UNESCO-hoz intézett kérelmét, hogy a kocsmákat hivatalosan is ismerjék el Írország kulturális örökségének részeként.

