Kevés menőbb szó van most Új-Zélandon annál, hogy
pūteketeke.
Nem csoda, hisz a fura nevű, ellenben szép állatot Az Évszázad Madarának választották a szigetország lakói. Azaz hogy mégsem ők, itt a döccenő, ami miatt a BBC News is cikket szentelt a témának.
Történt, hogy a netes szavazásra, ami a madarak királyáról döntött, tudomást szerzett az amerikai late night show-k egyik ismert figurája, John Oliver. Őrületes kampányba kezdett, hogy a búbos vöcsök déli féltekei rokona (ami veszélyeztetett, csupán 3000 él belőle vadon) megnyerje a voksolást.
Oliver kampánya annyira erősre sikeredett, hogy 350 ezren szavaztak a világ szinte minden országából. A szavazási rendszer össze is omlott a nagy érdeklődés miatt, két nappal később lehetett ezért csak eredményt hirdetni. Új-Zéland hamarosan beiktatandó miniszterelnöke, Christopher Luxon cinikusan így írt erről az X-re átkeresztelt Twitteren:
„Gratulációm John Oliver kampánymenedzsernek és mindazoknak, akik támogatták a pūteketekét.”
Nicola Toki, a szavazást szervező civil szervezettől, a Forest and Birdtől azt mondta, a pūteketeke eléggé le volt maradva a szavazáson, de aztán kilőtt a népszerűsége. Ez annak is köszönhető, hogy cukin néz ki, nagyszerű szülő és sokat hány. Oliver is ráment minderre, a kampányt azzal a mondattal indította, hogy vannak fura, színes, hányó madarak, amiket nem lehet nem imádni. Olivernél itt elgurult a gyógyszer, egy másik talk show host, Jimmy Fallon beszélgetős műsorába úgy ment el, hogy a madárnak öltözött, több országban pedig óriásplakátokon hirdette, hogy szavazzon mindenki a pūteketekére (néhol Lord of The Wings felirattal, utalva A Gyűrűk Urára, amit a szigetországban forgattak anno). Ezt ezzel a vicceskedéssel kommentálta:
„Erről szól a demokrácia: Amerika beavatkozik a külföldi választásokba.”
Új-Zélandon se volt mindenki lelkes, a kakariki karaka madár hívei plakátokat tettek ki, felszólítva Olivert, hogy ne avatkozzon be a szavazásba, mások a nemzeti madár, a kiwi védelmében emelkedtek szólásra (amire Oliver azt mondta, úgy néz ki, mintha egy patkány egy fogpiszkálót cipelne). Az őrület ekkor már elszabadult, pláne, hogy nem volt korlátozva, egy ember mennyi voksot adhat le. Valaki 40 ezerszer szavazott egy pingvinfajra, de egy amerikai szavazó is leadott 3200-nál is több voksot. Végül ezeket nem vették figyelembe a szervezők.
A pūteketeke végül toronymagasan, cirka 290 ezer szavazattal nyert, a második kiwi kevesebb, mint 13 ezret kapott.
A BBC szerint volt már botrány Az Év Madara szavazáson, a kākāpō nevű papagájt kizárták egyszer, mert már kétszer is nyert a múltban, 2021-ben pedig egy denevérfaj győzött, ami ugyebár nem madár. A mostani skandallum a szervezők szerint legalább felhívta a figyelmet a veszélyeztetett madarakra, amikből megdöbbentően sok van Új-Zélandon (az őshonos madaraik 80 százaléka). Magyarországon meg eszünkbe juttathatta Stephen Colbert mutatványát, aki egykoron az északi M0-s híd névadó versenyét trollkodta meg.
(Kiemelt kép: The Tonight Show Starring Jimmy Fallon / YouTube)

