Becsült olvasási idő: 1 perc
B2B Award: új kategóriák, GDPR és nevezési határidő

A B2B Awardot 2016-ben indítottuk el. Idén két körös zsűri lesz, illetve egyéb változások is lesznek. Mostantól lehet nevezni. 

A Kreatív harmadszor hirdeti meg B2B kommunikációs versenyét, amelyre nevezhetnek ügynökségek, megbízók, hirdetők, szolgáltatók, illetve a média képviselői. A verseny célja, hogy díjazza azokat a legjobb kommunikációs megoldásokat, amelyek támogatják és elősegítik, hogy egy vállalat termékét vagy szolgáltatását egy másik vállalatnak értékesítse.

A verseny microsite-ja a nevezési információkkal erre található, ami pedig változás tavaly óta, hogy a Kreatív többi versényéhez hasonlóan két külön körös zsűri lesz idén a B2B Awardon is, illetve az év kiemelt kategóriájában (Hot Topic Award) a GDPR bevezetésének a B2B ügyfelek megtartása céljából való legjobb kommunikálását díjazzák majd. Három új alkategória is lesz: a lead-generálás, a B2B automatizáció és a kontentmarketing.

A nevezési határidő szeptember 7.