hero
Bicsérdi-Fülöp Ádám

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Bayer Zsolt Jótollú magyar újságíró lett
A Médianéző Központ ismét díjazott.

Bayer Zsolt író, újságíró, publicista, a Hír Tv műsorvezetője vehette át a Médianéző Központ által életre hívott Jótollú magyar újságíró díjat 2022-ben.

Köszöntőjében Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője azt mondta, “a kitüntetés a jobboldali sajtó egy fontos képviselőjéhez kerül idén is.”  Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója így méltatta a díjazottat: "Bayer Zsoltot a közbeszéd sokszor megosztó személyiségként jellemzi, de valójában a nemzeti oldal közösségét nemhogy megosztja, hanem összetartja. Háborús időkben, sorsdöntő választási évben nincs is másra szükségünk.” 

Azt már csak a háborús idők említése miatt érdemes  rögzíteni, hogy a kitüntetett január 30-án úgy fogalmazott: "Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja.”

A 2019-ben alapított sajtódíjat azért hozták létre, hogy “a jobboldali, konzervatív sajtó munkatársai is megkaphassák a munkájukért járó figyelmet és elismerést.” A zsűri tagjai a korábbi díjazottak; Huth Gergely (Pesti Srácok), Villányi Károly (Magyar Nemzet), Nagy Katalin (Magyar Rádió), Néző László (Mediaworks), Szarvas Szilveszter (Pesti Tv, Pesti Srácok), Gajdics Ottó (Hír Tv), valamint Szentesi Zöldi László (Magyar Demokrata).

via: Médiapiac

Borítókép: HírTV / Youtube