A kormány tartotta ígéretét, és péntek délután a Tisza Párt három képviselője, Hantosi István, Melléthei-Barna Márton és Kulcsár Krisztián önálló képviselői indítványként benyújtotta az MTVA, illetve a médiatörvény átalakításáról szóló törvényjavaslatot.
A javaslatról a területért felelős - a Telex által idézett - Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter videójában azt mondta: egy mondatban összefoglalva az a lényeg, hogy „visszadják a közmédiát a köznek, a magyar embereknek”. A javaslattal Tarr szerint a teljes magyar médiapiac, a kereskedelmi és a közszolgálati médiaszolgáltatók felügyeletét ellátni hivatott Médiatanács függetlenségét is helyreállítanák.
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) átalakulásával két új társaság jön létre:a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt., valamint a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. A törvény hatályba lépésével a Médiatanács, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma tagjainak, a Duna Médiaszolgáltató és az MTVA jelenlegi vezető tisztségviselőinek megbízatása azonnal megszűnne.
Egy átmeneti időszak után nyílt pályázaton választanák ki a szakmailag legalkalmasabb vezetőket. Tarr szerint ez az időszak lehetőséget ad a társadalmi párbeszédre, az egyeztetésekre, hogy aztán közösen alakítsák ki az új kereteket.
A tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetbe az Országgyűlés négy évre hat, az országgyűlési képviselőcsoportok által jelölt tagot választ – ebből hármat a kormánypárt, hármat az ellenzék javasol –, de hosszabb mandátummal, öt évre pedig további három olyan tagot is, akiket a „médiaszakma” jelölt.

