hero
Papp Olivér

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Bővítés és új étteremötlet a McDonald’snál

Az édesszájúaknak nyitnak éttermeket Amerikában, a hagyományos Mekikből új egységeket pedig leginkább Kínában nyitnak majd meg ‒ adta hírül a BBC.

A McDonald's bejelentette új étteremötletének, a CosMc'snek a részleteit, ami a Starbucksszal azonos piaci szegmensben működne. Az első üzletet ebben a hónapban nyitják meg az amerikai Illinois államban és a tervek szerint 2024 végére mintegy tíz helyen lesz megtalálható. 

Olyan termékeket szolgálnak majd fel, amik kifejezetten az édesszájú embereket célozzák, ezen kívül a megszokott ételek is elérhetőek lesznek, igaz csökkentett mennyiségben. Az új márka nevét a McDonaldland kabalafigurájáról, egy űrlényről kapta, aki ételek után sóvárog. Ez a karakter az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején jelent meg a reklámokban.

Eközben a gyorsétterem-hálózat azt is tervezi, hogy 2027-ig világszerte mintegy 10 ezer új McDonald's éttermet nyit, ezek közül sokat Kínában, a bővítéssel az üzletek száma mintegy 50 ezerre emelkedne. A cég vezérigazgatója, Chris Kempczinski szerint Kína idővel a McDonald's legnagyobb piacává válhat. Kempczinski hangsúlyozta, hogy a befektetőknek nem szabad túlságosan izgatottnak lenniük a CosMc's miatt, de hozzátette, hogy e lánc is világméretűvé válhat.

(Képek forrása: Cosmcsus / Facebook)