hero
Molnár Zoltán

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Budapest fű alatt szerződött le Garancsi plakátcégével

A Közgyűlést megkerülve döntött úgy Karácsony Gergely, hogy az egyetlen pályázó ESMA-val kötnek évekre szerződést az oszlopreklámokról. A városháza szerint két fontos pontot is beépítettek az egyezségbe.

A Fővárosi Közgyűlés nélkül hozott Karácsony Gergely budapesti főpolgármester döntést arról a nyáron, hogy a NER-hez közelálló cégek használhatnak rengeteg fővárosi plakáthelyet – írja csütörtöki cikkében a 24.hu. Az önkormányzat, a BDK Kft. és a BKK Zrt. a Garancsi István milliárdos tulajdonában álló ESMA Reklám Zrt.-vel, valamint a Tasnádi László érdekeltségébe tartozó SYS IT Networkkel szerződött le.

Ugyan az előterjesztésről májusban szavazott a Közgyűlés, de elutasította, hogy az egyetlenként pályázó ESMA nyerjen. Ez azért vált szükségessé egyébként, mert május 31-én lejárt a szerződés a közvilágítási oszlopokon elhelyezhető reklámokról (a vészhelyzetre hivatkozva a kormány ezt felülírta). 

Ez nem kis felület, 44 139 darab oszlop, ezekre tudják az elefántfüleknek nevezett hirdetéseket elhelyezni.

Karácsonyék két fő érve a megállapodás mellett az volt, hogy 130 forinttal drágábban adják a plakáthelyeket (381 forintért naponta), illetve hogy nem helyezhetők ki rájuk politikai reklámok. Az egyszemélyes döntésre egyébként teret ad a városháza szmsz-e. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint gyorsan kellett szerződni, hogy ne essen el pénztől a főváros, ráadásul a feltételeken is javítani tudtak.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere nem támogatja a szerződéskötést, szerinte igenis a Közgyűlésnek kellett volna döntenie az ügyben. Ráadásul az anyagi oldalt sem tartja meggyőzőnek. Tasnádi cége egyébként forgalomszámlálókat fog kihelyezni az oszlopokra.

Az ESMA történetét is felidézi a cikk, kezdve attól az autósok figyelmét állítólag elvonó oszlopreklámokat hogyan tiltotta be a kormány, majd az emiatt a csődközelbe kerülő, anno spanyol tulajdonú ESMA hogy került Garancsi érdekeltségébe, végezve azzal, hogy engedélyezték ismét e reklámokat (amik eszerint mégse voltak balesetveszélyesek). 

(Fotó: Balogh Zoltán / MTI)