Ha a nyugati zenéket már jól ismered, de felfedeznéd a legkurrensebb hazai és keleti előadókat, akkor október végén a BuSH-on a helyed, ami immár tíz éve hozza el Közép-Kelet-Európa befutás előtt álló vagy a hazájukban már sztárnak számító, de itthon még kevésbé ismert előadóit Budapestre. A főváros első számú klubfesztiválján idén 32 fellépőt nézhetsz meg 3 helyszín (Akvárium Klub, Gödör, Turbina) összesen 6 színpadán, nappal pedig a szakmai témáké lesz a főszerep.
Idén erős magyar line-upot hozott össze a fesztivál, amelynek fő fellépője az Analog Balaton lesz. Mellettük megnézhetjük a jazzt nem csak jazzarcoknak játszó Nagy Emma Quintetet, a kezeslábasokban és színes kábelekkel koncertező Swim Swim Nakedet, az álompoppal elvarázsoló Jules Wart, a fülbemászó poszt-punkot keserédes humorral játszó Vidalt, valamint a legendás KEXP rádiót vezető Kevin Cole új kedvencét, a makrohangot is, akik nem evilági poszt-rockkal töltik meg az Akváriumot.
A poszt-punk rajongóknak igazi élmény lesz az idei BuSH, ugyanis először látogat Magyarországra a sötét török szintizenék egyik legjobb zenekara, a poszt-punk/ szintipop/darkwave slágereket magából csak úgy ontó Jakuzi, szólóban jön a Shallov főhőse, Viktor Ori, de bejelentkezik a litván poszt-punk legfrissebb duója (Kyla Vėjas!) és Belgrád electro-no-wave-disco-punk csapata is (Auf Wiedersehen). A cseh Sunnbrella azonnali fültapadást okoz shoegaze és altrock himnuszaival, a lett shoegaze úttörői, a Tribes of the City pedig a Cure és a Cocteau Twins rajongóinak adnak kihagyhatatlan koncertet.

A BuSH műfaji merítése ezúttal is széles, a legnépszerűbb szlovén indie-rock csapat, a MRFY ugyanúgy fellép a fesztiválon, mint az újgenerációs lengyel jazz képviselői, a Kosmonauci. Emellett lesz még mágikus szlovén folk-pop (Kiki), cseh indie-folk (Ida The Young), ukrán kísérleti ambient (NFNR), és ezerféle elektronika is: Jon Hopkins-i éteri magasságokba visz az érzelmes, filmszerű hangképek szlovén alkimistája, consule, a fesztivál zárásaként pedig Richie Beige, az ikonikus ukrán Shum:rave dj-kollektíva oszlopos női tagja táncoltat a Turbinában. Különleges vendégként pedig egyenesen Mexikóvárosból érkezik a fesztivál egyik co-headlinere, a Latin Grammy-díjas és a Pitchfork Festivalt is megjárt Silvana Estrada, aki latin-amerikai gitárral (cuatro) és elképesztő énekhanggal játszik csodaszép mexikói folkzenét.
A BuSH-on a koncertek mellett ezúttal is izgalmas workshopok és neves szakemberek várják az érdeklődőket vitaindító és panelbeszélgetéseken. A számos ügynököt, promótert, menedzsert, kiadót, újságírót és A&R-ost vendégül látó fesztivál célja, hogy összehozza a zeneipar fontosabb szereplőit és új arcait egy inspiráló konferencián és stimuláló networkingélményben, amely ugyanakkor nem csak a szűken vett szakmának lehet érdekes.
A Lahmacun rádió például az etikus streamingről tart a Spotify-botrány árnyékában elég aktuális beszélgetést, amiből kiderül, hogyan streamelhetünk úgy zenét, hogy a pénzünket ne fordítsák számunkra elfogadhatatlan célokra. De annak is érdemes kinéznie a BuSH-ra, aki kötetlen hangulatban szeretne beszélgetni A-listás előadók útját egyengető ügynökökkel, például a Gucci Mane-nel, Anderson .Paakkal és a Soulectionnel dolgozó Beckie Sugdennel (CAA) vagy a korábban Azahriah nemzetközi karrierjét is felügyelő Marlon Burtonnel (ROAM), akik egy érdekes kerekasztalon vesznek majd részt. De szó lesz a fesztiválok jövőjéről is, fejtágítót tartanak a legmenőbb francia ügynökségek, és kiderül, hogyan juttathatod be a zenédet filmekbe, reklámokba és videojátékokba. A 10. Budapest Showcase Hub az NKA és Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával valósul meg. További részletekről a fesztivál honlapján tájékozódhattok.

