Papp Olivér

Rovat:

ÉJÁJ
Becsült olvasási idő: 1 perc
Thürmer Gyuláék megcsinálták a Munkáspárt ChatGPT szolgáltatását

A Munkáspárt ChatGPT-alapú mesterséges intelligenciával rukkolt elő, amit mi is kipróbáltunk. 

Július 17-e óta elérhető a Munkáspárt ChatGPT-alapú szolgáltatása – jelentette be Thürmer Gyula pártelnök a Facebookon. A Munkás Robi 1.0 névre hallgató mesterségesintelligencia-megoldás a párt elnöke szerint mindent tud a Munkáspártról, ismeri a Szabadság újságban megjelenteket, sőt Thürmer Gyula könyvei sem ismeretlenek számára. A bejegyzés szerint még arra is képes, hogy eljátssza a pártelnököt, így a felhasználók Thürmer Gyula mesterséges intelligencia verziójával is diskurálhatnak.

Mi is kipróbáltuk mire képes Munkás Robi, megkérdeztük tőle, hogy mit gondolnak a kommunisták a mesterséges intelligenciáról. A szolgáltatás szerint ez egy összetett kérdés, ami mind pozitív, mind negatív vonatkozásokkal is rendelkezik. Hozzátette, hogy Munkáspárt szempontjából a mesterséges intelligencia bevezetése több aspektusból is aggodalomra ad okot. Kiemelte, hogy a Munkáspárt felismeri, hogy a MI alkalmazása számos iparágban és a társadalom különböző területein növelheti a hatékonyságot és az innovációt, de ugyanakkor aggódik is, hiszen a MI bevezetése számos munkahelyet megszüntethet. 

Természetesen a kapitalizmus témája is felmerült, erről Munkás Robi a következőket mondta: „A Munkáspárt szerint a kapitalista rendszerekben az MI bevezetése gyakran a profit maximalizálására irányul, és nem veszi figyelembe az emberek jólétét”. Végezetül azt is hangsúlyozta, hogy a MI-t az emberiség javára kell használni, nem pedig a kizsákmányolás és a társadalmi kontroll eszközeként. 

A szolgáltatás szerint, ha Marx élne valószínűleg egy kritikus, de mélyreható elemzést írna a mesterséges intelligenciáról, amiben többek között olyan témákra térne ki, mint a termelőerők és a termelési viszonyok alakulása, a tőke koncentrációja és centralizációja, vagy az osztályharc és a forradalmi potenciál.

Kiemelt kép : Facebook / Thürmer Gyula