Egyiptomi Sarm el-Sejkben rendezik meg az idei COP27-et, az ENSZ globális klímakonferenciáját. A szervezők múlt héten jelentették be, hogy az esemény fő szponzora a Coca-Cola lesz, a döntéssel szemben azonban az elmúlt héten egyre erősödött az ellenállás a cég műanyagszennyezéssel való kapcsolata miatt. Klímaaktivisták greenwashinggal vádolják a vállalatot és már több mint ötezren aláírták a petíciót, amely a döntés visszavonását követeli – írja a BBC.
Michael Goltzman, a Coca-Cola fenntarthatóságért felelős alelnöke azt mondta, a COP27 partnerségén keresztül a vállalat célja, hogy támogassa az éghajlatváltozás elleni kollektív fellépést. A cég közölte, fontos számára a hulladék-felszámolás globális céljai, és nagyra értékeli a tudatosság növelése érdekébe tett erőfeszítéseket.
A cég ugyanakkor 2019-ben elismerte, hogy évente hárommillió tonna műanyag csomagolást használ fel, a BBC szerint pedig 2021-es felmérések szerint a Coca-Cola a világ egyik első számú műanyagszennyezője.
Az aktivisták szerint mindez nem jó üzenet és ellentétes a COP27 céljaival, hatással lehet a tárgyalások eredményességére is.
A The Coca-Cola Company reakciója
„Vállalatunk is fontosnak tartja az óceánok hulladékmentesítését, valamint az ezzel kapcsolatos figyelemfelhívás szükségességét. Mindebből pedig mi is szeretnénk kivenni a részünket, ezért ambiciózus célokat tűztünk ki magunk elé: célunk például, hogy 2030-ig minden egyes eladott üdítős palackunk vagy alumíniumdobozunk után segítsünk összegyűjteni és újrahasznosítani egyet nemzetközi Hulladékmentes Világ programunk részeként. Az említett programban foglalt célok elérésében már vannak eredményeink, de elkötelezettek vagyunk az iránt is, hogy többet tegyünk, gyorsabban cselekedjünk és vállalatunkat ennek megfelelően fejlesszük tovább.
Így folyamatosan együttműködünk vállalati partnereinkkel, a civil szervezetekkel és a kormányzati szereplőkkel, hogy közösen léphessünk fel a probléma megoldása érdekében. Ez volt a célja annak a 2020-ban kelt, általunk is aláírt nyilatkozatnak is, amely az ENSZ tagállamait egy a műanyaghulladék okozta problémák átfogó, a körforgásos gazdaság eszközeivel való kezelését sürgette. Ennek aktualizált változatát idén írtuk alá, de éppen két héttel ezelőtt részesei voltunk a Business Coalition for a Global Plastics Treaty (üzleti összefogás a globális műanyag-egyezményért) elnevezésű szervezet elindításának is. A COP27 támogatása összhangban van azzal a célunkkal, hogy 2030-ra 25%-kal csökkentsük az abszolút széndioxid-kibocsátásunkat, 2050-re pedig elérjük a nettó nulla széndioxid-kibocsátást. Csomagolásaink ökológiai lábnyomunk mintegy 30%-át teszik ki, így Hulladékmentes Világ programunk és a széndioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítéseink összhangban vannak egymással.
További információ nemzetközi, éghajlatváltozás elleni fellépéssel kapcsolatos intézkedéseinkről és vállalásainkról itt olvasható.”

