Kezdjük ott, hogy hogyan lettél a Józsefváros Újság főszerkesztője!

2021 elején jöttem el az Azonnalitól, és éppen munkát kerestem, amikor egy régi ismerősöm szólt, hogy a Józsefváros Újságnál főszerkesztőt keresnek. A pályázati kiírás nem volt túl széles körben meghirdetve, és biztatott, hogy adjam be a jelentkezésemet. Volt néhány beszélgetésem az akkori kiadóvezetővel és az önkormányzat egyik kommunikációs munkatársával, majd végül engem választottak. 

Korábban a HVG-nél, a Pesti Hírlapnál és a 168 Óránál is dolgoztál, ha jól tudom. Mit hoztál át az ottani tapasztalataidból?

Igen, a HVG-nél öt évet töltöttem, 2014 végétől ’19 őszéig, majd jött a Pesti Hírlap, de ott a Covid miatt megváltoztak a körülmények, a 168 Óra pedig tényleg csak egy rövid időszak volt, utána mentem az Azonnalihoz. Viszont ezekből is látható talán, hogy nagyon szeretem a tartalomgyártást, szeretek közösen új témákat kitalálni, és fontosnak tartom a közösségépítést is. A Józsefváros Újságnál ezekkel mind foglalkozhattam.

Milyen volt a Józsefváros Újság, amikor odakerültél?

Akkoriban az újság még egy régimódi, fényes papírra nyomott, tipikus kerületi lap volt, amin bőven volt mit alakítani. Már nem hajtogatott, napilap alakú, hanem magazin formátumú volt, de furcsa, vastag papíron. Kezdő voltam még a főszerkesztésben és a vezetésben, így az elejét igencsak megterhelőnek éreztem; sokat kellett tanulnom, és meg kellett szoknom, hogy minden döntés az én felelősségem. Idővel azonban felgyorsultak a folyamatok: új weboldalt kaptunk, modernebb formátumot és jobb papírt. Felvettem két új kollégát is, és elindultunk azon az úton, hogy egy érdekesebb, szakmaibb lapot készítsünk. 

A cél az volt, hogy szakítsunk a hagyományos önkormányzati stílussal, ahol csak közlemények és száraz interjúk vannak. Azt kérték tőlem, hogy a lap legyen problémafókuszú, az emberek szemszögéből mutassa be a kerületet, és fogalmazzon meg konstruktív kritikát a hatalom felé is.

Ez hogyan valósult meg a gyakorlatban? Mely tartalmakat emelnél ki? 

Bővítettük a tartalmat: a weboldalon videók és podcastok jelentek meg, és fontos volt számomra, hogy irodalom is kerüljön a lapba, ne csak a közérdekű hírek. Létrehoztunk egy cigány rovatot is, Cigányok ideje címmel. Ebből lett az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó történetünk, amikor Kalla Éva kritizálta Háy János Mamikám című regényét. Ez az ügy az országos nyilvánosságot is megjárta, még Háy János és Parászka Boróka is reagált rá.

Elindítottunk továbbá egy roma gyakornoki programot, ahol fiatalok tanulhatták meg az újságírás alapjait, a videózástól a cikkírásig. Nagyon érdekes emberek érkeztek hozzánk, például olyanok is, akik korábban takarítóként dolgoztak, de volt bennük elhivatottság. 

Ezen kívül például közéleti esteket szerveztünk különböző civil helyszíneken, mint az Internép, a Mandák-ház vagy a Sztereo Művház, hogy közvetlenebb kapcsolatba kerüljünk a lakókkal és az olvasókkal. Ezeken a találkozókon szakértőkkel és politikusokkal vitattuk meg a kerületi problémákat, például a zöldítést, a közbiztonságot vagy a Rákóczi téri csarnok jövőjét. Végül is, szerintem, sikerült elérnünk, hogy a Józsefváros Újságot az egyik legjobb kerületi lapként tartsák számon.

Több, országosan is ismert és elismert munkatársatok is lett az évek során. 

Igen, valóban, Bujdosó János zenész, és Bendl Vera író, filozófus is állandó munkatársa és szerzője lett a lapunknak. Verának nagyszerű témaötletei vannak, és lebilincselő interjúi jelentek meg heti rendszerességgel podcast formátumban, valamint novellákat is írt az újságnak. 

Bujdosó János pedig a technikai dolgokban, például a podcaststúdió kialakításában és a rendezvények hangosításában segített sokat, készített számos felvezető zenét a videókhoz és podcastokhoz, ráadásul nagyon jól ismeri a kerületi művészvilágot, amiből szintén nagyon érdekes anyagok születtek. 

Milyen volt a kapcsolatotok a helyi politikusokkal? Ez sokszor konfliktusforrás.

Nálunk kevesebb politikus szerepelt „csak úgy”, mint más önkormányzati lapoknál. A polgármesterrel például évente csak egy-két nagyobb interjút készítettünk, de ezt tisztáztuk is az elején. 

Igyekeztünk függetlenek maradni. Kezdetben sok helyi politikus engem hívott, hogy hol szerepel, milyen eseményen vesz részt, mit kellene megírnunk, de kértem, hogy az ilyen ötleteiket inkább a kommunikációs osztályon keresztül juttassák el hozzánk. Rengeteg témát küldött nekünk a kommunikációs osztály, de én döntöttem el, hogy mi kerül be az újságba. 

A politikusok sokszor ragaszkodnak a hosszú interjúkhoz, azt hiszik, hogy ez a normális. Tapasztalataim szerint viszont ezeket szinte senki nem olvassa el, csak egy nagyon apró kisebbség az, aki fogékony ezekre a politikus-interjúkra. 

Az emberek azt olvassák el, ami tényleg érdekli őket: a helyi történetek, a kisvállalkozások és az érdekes karakterek – mint például egy díjnyertes pintytenyésztő vagy Budapest utolsó kovácsa a Bródy Sándor utcában, aki még címlapra is került. Majd, amikor ehhez a kovácshoz érkezett egy cseh Erasmus-diáklány, az is téma lett. Patkolókovács tudását jött kiegészíteni, róla is cikk jelent meg az újságban. Jó érzés volt ilyen különleges történeteket felfedezni és bemutatni.

Bár nem ez volt a fő irányvonal, időnként tényfeltáró jellegű anyagokkal is foglalkoztunk. Persze nyilván hoztuk a szokásos önkormányzati témákat is. Közben az újság Facebook-oldala kezdett valódi helyi közéleti fórummá válni: a posztok alatt élénk viták alakultak ki. Egy felmérés eredménye is eljutott hozzánk, amely szerint az újságot nagyobb arányban olvassák, mint más helyi lapokat. 

Ha minden jól ment, mi volt az oka az elbocsátásodnak? Az önkormányzat mégis elégedetlen volt?

Elvileg senkinek nem volt komolyabb problémája. Azonban a kiadónk, a JKN (Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.) élére új vezérigazgató került, aki szorosabb kontrollt és több adminisztrációt vezetett be. Én sajnos sosem voltam erős az adminisztrációban; csúsztunk néhány teljesítésigazolással és szerződéssel. 

Januárban aztán kiderült, hogy egy szerződést nem újítottunk meg időben, ami végképp kiverte a biztosítékot a vezetésnél. Behívtak, és azonnali hatállyal felmondtak. 

Ez így nagyon méltatlan volt szerintem, mert az újságírói hitelességem a legnagyobb értékem, és egy ilyen elbocsátás rossz fényt vet rám a szakmában. Szinte minden állásinterjún megkapom, hogy „tényleg miért is mondtak neked föl?”. Ráadásul pont akkor vettünk fel egy dedikált embert az adminisztratív és hirdetési feladatokra, január 5-én kezdett dolgozni, betanulási időszaka volt, a probléma megoldása tehát már folyamatban volt. A polgármester tudomásul vette a vezérigazgató döntését az elbocsátásomról.

Sajnálom, hogy a történet vége nem úgy alakult, ahogy az előzményekből következett volna. Már csak azért is, mert már magam is gondolkodtam a váltáson. Mindettől függetlenül nagyon örülök, hogy sikerül ezt a lapot a többiekkel együtt így összerakni. Büszke vagyok arra, amit a csapattal elértünk, mert egy egyedi és olvasható lapot hoztunk létre, és szerintem büszke lehet rá a kerület is.

Szerinted politikai okok is állhattak a háttérben?

Nem szeretnék találgatni. Tagadhatatlan azonban, hogy volt néhány konfliktusunk egyes cikkek miatt. Talán elég példaképp az, amikor megtudtuk, hogy egy DK-s politikus, aki itt helyi képviselő kilépett a DK-ból. Megkerestük, nyilatkozott is, és megírtuk a történetet – azt is jelezve, hogy az utóbbi időben mások is távoztak a DK-ból. Később azonban visszavonta a nyilatkozatát. Ezért végül nem név szerint, nyilatkozóként hivatkoztunk rá, hanem úgy fogalmaztunk, hogy „megtudtuk”. Az információ közlését fontosabbnak tartottuk, mint a politikai érzékenységet, és ez érthetően szülhetett feszültséget.

Mi történt azóta a lappal, és neked mik a terveid?

Egyik kollégámat bízták meg az ideiglenes vezetéssel, és kiírták a pályázatot a főszerkesztői posztra. Én jelenleg állást keresek, továbbra is a médiában, vannak folyamatban lévő beszélgetéseim, de még nincs döntés. Márciustól várhatóan már ennél többet mondhatok majd. 

Képek: Dercsényi Dávid (Forrás: Facebook)