Nagyon szeretek főzni és legjobban az otthon készült ételeket szeretem. Ebből a két állításból következhetne, hogy sokat főzök, meg az is, hogy jól is főzök, de azért ez nem így van. Pati (Pringer Patricia, a szerző felesége) viszi a konyhát, ő főz nagyon jól és szinte minden nap, úgyhogy az én ’reszortom’ az alkalmi, kényeztető ételek. Ebből is leggyakrabban egyszerű olasz ételeket főzök, mert ezek a kedvenceink, másrészt nem feszegetik képességem határait.

És hogy mitől alkalmi? Talán attól, hogy nem kalóriaszegények. Vagy attól, hogy kényeztető ételek, vagyis nem könnyűek. A legnagyobb kedvencek a legegyszerűbb pasta asciutta-k: paradicsomos, alla carbonara, pesztós, all’amatriciana, napolitana, például.

Bár ezek az ételek tényleg nagyon egyszerűek, de nem mindegy, hogy miből és hogyan készítjük el őket. Fontos a jó a száraz tészta, és hogy jókor vegyük le a tűzről. Hiszek benne, hogy fontos a tészta formája is, ezért minden feltétnek megvan a maga tésztafajtája: a pesto, legyen az bazsalikomból, vagy medvehagymából mindig fusili-t kíván, mintahogy a paradicsomos szószok spagettit, bucatini-t, esetleg penne-t választanának magukhoz.

Fontos a jó paradicsom, ezért az évszak is számít, nemcsak a forrás. Az olaj, a szalonna (ha lehet pancetta, mert az nem füstölt, bár létezik olyan is), a jó parmezán vagy ennél a most következő receptnél a pecorino, a bor, mind hozzáad, ha jó fajta. És fontos az elkészítés módja.

Ezek az ételek úgy a legfinomabbak – legalábbis a mi családunk szerint –, ha az ember hagyományos módon készíti el. Vagyis például az alla carbonara-t csak tojással és úgy, hogy a leszűrt, kicsit pihentetett főtt tészta "főzi meg" a felvert tojást, de nem süti meg, krémes marad. Ilyen titok a kizárólag fekete borssal és pecorino-val készült cacio e pepe esetében, hogy mitől nem áll össze darabokba a reszelt pecorino, amikor a tésztával (jó adag rajtahagyott főzővízzel) elkeverem. Remélem, most már mindenki érti, hogy miről beszélek ;)

A bucatini all’amatricana tényleg az egyik legegyszerűbb étel a világon. Róma környékéről származik, mint annyi minden más finom étel és bor. Férfias, de a chili (és főleg a magja) mennyiségével és fajtájával lehet szabályozni, hogy mennyire legyen az. A pecorino fontos, de bármilyen parmezán-jellegű sajttal is finom. Többször főztem barátoknak, mert gyorsan készen van, összekeverve serpenyőben, vagy nagy tálban lehet tálalni, ezért látványos és az ízei nem megszokottak.

Elkészítés:

A durvára vágott hagymát olíva olajon dinsztelni kezdem, de szinte azonnal rárakom a felkockázott pancetta-t. és meglocsolom egy kevés fehér borral. Sózom, majd jöhet a felkockázott paradicsom. Gyakran forrázom, hűtöm, hámozom a paradicsomot, hogy ne pöndörödjön a héj a kész szószban, de nem feltétlenül muszáj. Most jön a chili és ezzel szinte készen is vagyunk. A szósznak kell pár perc, hogy a paradicsom összeessen. Amikor késznek ítéljük a szószt, a tésztát a főzővízből egyenesen a szószra merjük és összekeverjük. Én ezután a reszelt sajtot is ráteszem, keverem és így áll készen a tálalásra. Ahogy az olaszok, én is mindig készítek egy kevert zöldsalátát a tészta mellé, elé. Úgy képzelem, hogy ettől egészségesebb lesz. Ehhez az ételhez egy karakteresebb levél passzol, rukkola, cikória egy kis vinaigrette-el.

Jó étvágyat!