Becsült olvasási idő: 1 perc
Fischer András újabb vezetői pozíciót kapott
A Magyar Telekom többségi tulajdonában lévő Makedonski Telekom (MakTel) igazgatótanácsi tagjává választotta Fischer Andrást, a Magyar Telekom jelöltjét. A jövő héten kezd.

Macedónia legnagyobb távközlési vállalatának részvényesei szeptember 3-án tartott közgyűlésükön igazgatósági tagjukká választották Fischer Andrást.

„Természetesen alapvetően a Magyar Telekom Nyrt. közvetlen érdekeit kell képviselnem a MakTel igazgatóságában, de igazgatósági tagként megpróbálok az ottani management segítségére is lenni olyan kérdésekben, amelyekre a náluk korábban nemzetközivé vált magyar üzleti életben gyakorlatként tettem szert” – mondta Fischer András. Hozzátette még, hogy másik fő célkitűzésének azt tekinti, hogy a Magyarországon elért alapokra építve, azokat megtartva és fejlesztve, még szervesebben integrálja a Magyar Telekom, s vele az Origo csapatának tudását a nemzetközi telekommunikációs vérkeringésbe. „Ezzel kihasználjuk a globális szinergiák, know-how transzfer nyújtotta lehetőségeket, hogy ne csak "importáljunk", hanem egyre jelentősebb exportőrré is váljunk a régióban”- áll a sajtóanyagban.

Fischer a Kreatív Online megkeresésére elmondta, hogy hosszútávon elképzelhetőnek tartja bizonyos Origo brandek Macedóniába való exportálását is. A MakTel terveiről korainak tartott információt megosztani.

Az Origo vezérigazgatójának rövid időn belül ez a második jelentős kinevezése. Mint arról beszámoltunk, július végén a Danubius Kereskedőház Vagyonkezelő igazgatótanácsába is beválasztották.

A Magyar Telekom 2001 óta 51%-os tulajdonosa a MakTel-nek, ezzel 21,7 milliárd forintos osztalékra jogosult a MakTel 2007-es konszolidált mérleg szerinti eredményéből.