Miután a WTCR világkupa 2019. évi bajnoka 2022-ben már az elektromos túraautó bajnokságban, az ETCR-ben is rajthoz áll, a kapcsolat a sportoló és a márka között új szintre lép.
„A megkettőzött kihívás sokszorosára emeli a lelkesedésemet. Ez egy igazán izgalmas évnek ígérkezik, hiszen ilyenben még soha nem volt részem. Két hivatalos FIA sorozatban rajthoz állni a világ bármely autóversenyzője számára különleges dolgot jelentene. Mindig is szerettem, ha magasan van a léc. Ez mindig hajtott, arra késztetett, hogy feszegessem a határaimat, kihozzam magamból a legtöbbet. Ezen felül egy új helyzettel is szembe kerültem a WTCR csapaton belül, hiszen én lettem a rangidős, ami további motivációt ad számomra” – fogalmazott Michelisz Norbert.

„Nagy öröm, hogy folytatni tudjuk az együttműködést, hiszen Norbi eddig soha nem tapasztalt kihívás előtt áll. Mindez pedig minket is inspirál, és a két FIA sorozatban való sikeres helytállás az OMV szemléletét is hűen tükrözi. Az ilyen szintű megmérettetések társaságunkat is arra ösztönzik, hogy fejlődjünk és többet nyújtsunk partnereinknek a márkaígéretünkkel összhangban” – hangsúlyozta Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója.

A kihívások igazán emberpróbáló feladatot jelentenek majd, hiszen három olyan versenyhétvége is akad, amikor egyszerre kell a két sorozatban versenyezni. „Mindez hatalmas koncentrációt és önfegyelmet igényel, hiszen az egyik bajnokságban történteken nem szabad átvinni a másik futamra. Ez mindenképpen a siker egyik kulcsa lesz” – mondta Matics Zsolt, a Fit4race alapítója, teljesítménytréner.

