hero
Hanó Zsolt

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 5 perc
Gyakorlat teszi a Kraftert

A Telekom Magyarország másfél éve indította a belső ügynökségét, a Kraft Agencyt, amivel a média- és reklámipar feltörekvő generációját csatornázza be a tartalomgyártásba.

Ez a cikk a Kreatív magazin legutóbbi számában jelent meg a kommunikációs szakma utánpótlásával foglalkozó fókusztémánk részeként. A témáról február elején eseményt is szervezünk, gyertek a Kreatív Brunch-ra!

A nagyvállalatoknál sokszor annyira speciális tudás kell egy-egy feladat elvégzéséhez, hogy egyszerűbb, ha gyakornoki vagy mentorprogramokkal szabják cégesre a pályakezdők tudását. A Telekom Kraft Agencyje az egyik megoldás lehet ezen szándék megvalósítására. A 2022 tavaszán indult kezdeményezés alapvetően nem toborzási szándékkal indult, hiszen elsődleges célja a vállalat közösségi média-platformjaira történő tartalomgyártás volt. A belső ügynökség további céljaként azt tűzte ki, hogy elhivatott, céltudatos és készséges fiatalokat tereljen össze, hogy utána nagyvállalati, de eközben mentorált környezetben gazdagítsák videós tartalmakkal a cég közösségi média-felületeit.

A Telekom felismerte, hogy a pillanatról pillanatra változó kommunikációs térben egyszerűen nincs idő minden előzetes tudást átadni, ezért egy más formához kell folyamodni. 

Erre adhat egyfajta választ az ügynökségi lét, hiszen a megbízások teljesítésén keresztül értékes tudásra tehetnek szert a fiatalok, akik cserébe egy újfajta gondolkodással, hozzáállással gazdagítják a céget. 

Az Agency tagjai az ügynökségi működésnek köszönhetően „beleláthatnak a kampányok fejlesztésébe és fejlődésébe, együtt gondolkozunk, együtt ötletelünk velük, szóval tényleg rengeteg mindenben részt tudnak venni” – mondta a Kreatívnak Czabányi Enikő, a cég social media és PR-szakértője, a Kraft Agency vezetője és egyik ötletgazdája.

Czabányi Enikő, a Telekom social media és PR-szakértője

Az ügynökség ötlete egy, már korábban elindult Kraft-projekt továbbgondolásaként jelent meg először. A debreceni Kraft Lab a legmodernebb zene- és videókészítő eszközökkel ellátott kreatív tartalomgyártó műhely, amelyet a fiatalok tehetséggondozására, önmegvalósításuknak segítéseként hozott létre a Telekom. „2022 nyarán indítottuk el a Kraft Kreátor programot, ami egy masszív három hónapos képzés volt fiatalok számára. Először lement a toborzási fázis, nagyjából 50 jelentkezővel, abból 10 fiatallal indultunk el. Akik a program során végül nem tudták vállalni a feladatokat, azok lemorzsolódtak, így a nyár végére maradt hat fiatalunk (5 budapesti, 1 vidéki), akiket felvettünk a Kraft Agencybe, és hivatalosan is a Kraft social media felületeire gyártják több mint egy éve a tartalmakat”– mesélt a Kraft indulásáról Czabányi.

A tartalmak legyártásához rengeteg műszaki feltételnek kell teljesülnie, szükség van kamerákra, telefonokra, fényekre, mikrofonokra stb. A Kraft Lab esetében ezek a feltételek adottak, de helyhez kötöttek. Az Agencybe bekerült hat „kreátor” viszont hozzáférést kapott ahhoz a profi eszközparkhoz, amely elengedhetetlen a minőségi és szórakoztató tartalomkészítéshez. 

De nem csak ezt az előnyt élvezi az a fiatal, aki bekerül, hiszen egy ekkora vállalatnál a nemzetközi környezet és a kampányok sokszínűsége miatt rengeteg projektben vehetnek részt a tagok, például BÖBE, fiatal magyar énekeső egyik legújabb klipjének elkészültét is segítették munkájukkal. Természetesen ahhoz, hogy valaki ekkora kreatív szabadságot kapjon, azért meg is kell dolgozni. De milyen feladatokat kapnak a kreátorok, és milyen formában kell őket teljesíteni?

A Kraft Agency a Prizma díjátadóján, ahol a Közösségimédia-megoldások kategóriában aranyat nyertek

„A jelentkezés során persze volt egy próbafeladat: magukról kellett készíteniük egy videót, amiben megindokolják, miért ők illenek a legjobban a programba. Ezután volt egy háromnapos elméleti képzés, majd olyan gyakorlati feladatok, mint például az utcán, idegen emberek között forgatni kellett különböző briefekre. Ezután a cég nyári kampányaiba kapcsolódtak be, azokat támogatták a munkájukkal”– tette hozzá Czabányi Enikő. Azóta pedig rengeteg szerepben és projektben kipróbálhatták már magukat, mert a cég filozófiája, hogy minél több nézőpontból ismerik meg a szakmát a fiatalok, annál hamarabb válik belőlük olyan szakember, aki a folyamatosan változó médiakörnyezetben helyt tud állni.

„Jelenleg eventekkel és projektekkel is dolgozunk, legtöbb esetben már létező kampányok lebonyolításába kapcsolódunk bele. Általában mi írjuk meg a szövegkönyveket, a scriptet, aztán mi vesszük fel, mi szereplünk a tartalmakban. Van olyan kontent, ami kifejezetten TikTokra készül, van olyan, ami Instagramra vagy akár Facebookra. A projektek készítése során persze alkalmazkodunk az adott felületek sajátosságaihoz, de a lényeg, hogy az elejétől a végéig lássuk a folyamatot, és hogy mindegyik videóban más-más szerepelhessen, más vághassa, más vehesse fel” – mondta a napi munka rutinjáról Papp Kristóf, az Agency tagja, aki egyébként már a tapasztaltabb tagok közé tartozik, hiszen dolgozott már projekt- és marketingmenedzserként, illetve produkciós asszisztensként is, továbbá a BGE-n alapszakon kereskedelem és marketing szakon tanult, mesteren pedig a Corvinuson marketinget hallgatott.

A gyakorlati jelleg tehát mindennél fontosabb az ügynökségen belül, ezt megerősítette a Kreatívnak Holló Márta is, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója.

„Kétségtelen, hogy látszik a törekedés a gyakorlatiságra az egyetemeken, de ez tipikusan az a szakma – és ez mindig is így volt –, hogy nem lehet papírból megtanulni, és nem lehet csak a meghallgatott előadásokra támaszkodni. Itt írni kell, itt fotózni kell, itt forgatni kell, itt jelen kell lenni. Erre pedig nem mindenhol van meg az összes lehetőség.”

A beszélgetésünkből kiderült, a fiatalok számára alapvetés a platformok közötti ugrálás, gyorsak, ismerik a trendeket, ezáltal autentikusan és hozzáértéssel tudják átgondolni,hogy milyen üzenetet milyen formában érdemes megosztani az ügyfelekkel. Minden más, ami esetleg hátrány, az fejleszthető, főleg ha amúgy is ambícióval rendelkező, jövőbeli tartalomgyártókról van szó.

Holló Márta, a Telekom Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója

Habár az Agency irányvonalainak kidolgozásánál óriási szerepet kapott a TikTok, nem csak erre a platformra koncentrál a cég. Készítenek tartalmat Facebookra, LinkedInre, és a belső kommunikációs csatornákat sem hanyagolják el. A lényeg, hogy legyen a cégen belül egy stáb, amely a trendeket kifigyeli, és gyors reagálású hadtestként tud rájuk választ adni. A kontentgyártás céljával létrehozott ügynökségben jelenleg hat tehetséges kreátor tevékenykedik, ők gyártják a tartalmat a Telekom közösségi média-csatornáira, de saját Instagram-csatornájuk is van, ahová magukról, a cég kampányairól, versenyeiről vagy adott esetben a debreceni Kraft Labről készítenek posztokat. 

A kreátorok egyelőre az ügynökség tagjaiként (munkájukért természetesen fizetést is kapnak) segítik a Telekom munkáját, közülük két fiatalt már fel is vettek a céghez. Az ügynökség és a tagok karrierje, jövője a konstrukció alakulásától is függ, hiszen nem kizárt, a koncepció kibővítéseként a Telekomon kívülre merészkedik a csapat, más márkákat vagy vállalkozásokat megcélozva a szolgáltatásaikkal. Ettől függetlenül a tagok a cég kommunikációs csapatának részévé is válhatnak, sőt, már egy bizonyos szinten ez meg is történt, hiszen az ügynökség és a kommunikációs csapat folyamatosan együtt dolgozik, házon belül pedig rengeteg tudást adnak át a fiataloknak.

Borítókép: A Kraft Agency csapata a Prizma díjátadóján (Fotó: Gyurkovics Anna)