A lemaradt műfaj

A filmelőzetesek történetén végigtekintve többször látunk olyan példát, ahol a folyamatos progressziót és különlegességet hirdető filmelőzetes műfaja vagy technikailag, vagy tartalmilag lemaradt a saját korában. A mai trailerek ősének tartott, A jazzénekes előzetese például a hangosfilm megjelenését hirdette, és valóban volt hangja a konferansziénak (a narrátor ősének), de azt technikailag még nem tudták megoldani, hogy az általa hirdetett filmből is legyen benne hangos részlet. Vagy ott van az ötvenes években a Cinerama formátuma, amelyben az első trailer a hatvanas évekre jelent meg, mert technikailag akkorra sikerült megoldani, hogy a trailereket is vetítsék ezzel a technikával. 

Bár az Egyesült Államokban a hatvanas években már rengeteg formai újítás megjelent az előzetesekben (gondoljunk csak a Dr. Strangelove híresen kiváló előzetesére), ám tartalmilag sokszor nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy a nézőnek bármit is felvillantsanak a filmek komplexitásából. Példának szokták hozni erre a Chinatown trailerét, amely egy sima film noir utánérzést ígér.

Magyarországon a hangosfilm megjelenésétől a második világháború végéig a filmek előzetesei sokban hasonlítottak az amerikai trailerekre. Különleges tipográfia, sok zenei betét, a történet hatásvadász felvázolása és egy felirat (Magyarországon) vagy narrátor (Amerikában) értelmezi a filmet, és bemutatja a színészeket meg a műfajt. A második világháború után ugyan mind a filmgyártás, mind a filmek változnak Magyarországon, de az előzetesek, amennyit csak lehet, igyekeznek átmenteni a korábbi, bevált sémákból. 

Ettől csak az ötvenes évek közepétől indul egyfajta eltávolodás: a technika érezhetően hatással van az előzetesekre – bátortalanul, de megjelenik a narráció, ami meglehetősen hasonlít a televíziós bemondók stílusához. A zene is egyre gyakrabban hangulati elemként jelenik meg, semmint a film részeként. 

Bár a hatvanas években már dübörög a szerzői film és a magyar újhullám, a trailerek újhullámára az évtized végéig, egészen 1968-ig várni kell. A fennmaradt előzetesek közül ebben az évben találkozunk először olyan újítással, hogy azt nemcsak a filmben látható részekből vágták össze, hanem külön forgattak hozzá jeleneteket, és a trailernek nemcsak forgatókönyve, hanem külön vizuális és tartalmi koncepciója van: a Fiúk a térről előzetesében a szereplők bemutatkoznak a kamerának a filmbeli nevükön, és mondanak magukról egy-egy rövid mondatot. 

A december 4-i Arany Blende programjába a hatvanas-hetvenes évek fordulójáról három különleges előzetest válogattak be a szervezők a Filmarchívum segítségével. Mindhárom valami miatt úttörő, és a korábbi évek trailereihez képest süt belőlük a szabadság, a könnyedség. Felmerül a kérdés, hogy itt is lemaradt-e a trailer, és csak ekkor éri utol a magyar filmes újhullámot, vagy épp hogy nincs lemaradva, hanem áthatja 1968 lázadó szellemisége. 

Ne legyen spolier, legyen jó a zene!

Ma megnézve Az oroszlán ugrani készül (Révész György, 1969) trailerét, egy pillanatra felcsillan a néző szeme, hogy nahát, már 55 évvel ezelőtt is egy régi zenei slágerre vágtak össze filmelőzetest, mint az utóbbi évtizedben minden harmadik trailernél. De ez az érzés csak egy pillanatig tarthat, hiszen a dal, ami azóta sláger lett, vélhetően ebben a trailerben debütált. Az Illés zenekar Miért hagytuk, hogy így legyen? című számát ugyanis a filmhez írták, de mivel az előzetest hamarabb vetítették, mint a filmet, ezért a széles közönség valószínűleg itt látta és hallotta először. 

Az első téma, amit azonnal felvet a trailer, hogy mennyit lehet elárulni a film történetéből. Az előzetesben kiírják a választ a vászonra: semennyit nem szeretnének elárulni a sztoriból. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a felvetés reakció a (már akkoriban felmerült) spoiler-problémára: arra utal, hogy ha felvázolják a film történetét, akkor az a filmélmény rovására megy. Ezért az előzetes nem a történetre, hanem több fronton is a sztárokra épít: felsorolja a szereplőket, köztük a zenekart. Semmiféle bite (vagyis a filmben megszólaló szereplők szövege) nem hangzik el, csak a zene és a feliratok szervezik a figyelmet. 

Először az ötvenes években jelent meg az, hogy a zene hangulatkeltő hatása uralja a trailert, majd egyre-másra átkúszott a mainstream filmek előzeteseibe is, olyannyira, hogy kicsit később már a nagy költségvetésű történelmi filmeknek is voltak olyan részei, amelyek csak zenei aláfestéssel mentek.

A trailer felsorolja még a néző számára különleges helyszíneket is, pont úgy, mint korábban a színészeket, valószínűleg úgy véli, a nézők ezeket ugyanannyira érdekesnek és fontosnak tartják, tehát emiatt is érdekelni fogja őket a film. A végén igyekszik némi humort belecsempészni, és felvillantja az elengedhetetlen szerelmi, illetve verekedős jeleneteket, épp csak annyira, hogy a történetből is ígérjenek egy picit.

Legyen benne szex és humor!

A Szabó István Szerelmesfilmjéhez (1970) készült trailernek két motívuma is különleges. Az egyik az engedélyszám – ami kötelező elem volt minden mozgóképen – kreatív felhasználása: az előzetes első felében, egy viszonylag hosszú és intim szerelmi jelenet után vágják be röviden: a trailer vágója ezzel jelzi a nézőnek, hogy nem kell aggódni, a cenzúrabizottság jóváhagyta ezt a jelenetet, nincs semmi gond vele. Nagyon szépen oldja ezt az intimitást a rákövetkező hosszú jelenetsor, ahol a szereplők csapó előtti és a színpalettával való pózolását látjuk. Olyan pillanatokban vágják be őket, amikor viccelődnek, lazulnak vagy éppen véget ér a jelenetük, ami kicsit idézőjelbe is teszi a filmjeleneteket. Ezzel a film érzelmes témájából átvált arra, hogy mennyire érdekes a filmkészítés maga, mennyire jó egy ilyen közösség tagjának lenni – tehát azt feltételezi, hogy a nézőket ez legalább ugyanannyira érdekli. Külön geg, hogy a végén szokásos JÖN! feliratra is rákontráznak a készítők, kiírják azt, hogy „HOZZÁK!” – újra visszautalva saját trailerük témájára, a filmkészítőkre.

Határfeszegetések

Az egyik legkülönlegesebb fennmaradt magyar filmelőzetes Gazdag Gyula 1972-ben bemutatott, A sípoló macskakő című filmjéhez készült. Az előző két trailer egyes gondolatai ebben is fellelhetők: lényegében egy videoklip ismét egy Illés zenére (amely a filmben is szerepel). Mintha a film fiatal gimnazista szereplői kapták volna meg a feladatot, hogy forgassanak előzetest, ők pedig eljátszották magát a filmkészítést. Itt nem werkjelenetekről van szó, hiszen a gyerekek külön eljátsszák, hogy stábtagok: egy kancsót használnak kamerának, lepedőket jelmeznek, és a csapóra ráírják, hogy „előzetes”. Maga a trailer nem árul el sokat a történetről, zömében egy nagy futás szinte kifulladásig, mégis a rohanással, a fahrtkocsival és a közvetlenül a kamerába néző bolondozással képet kapunk a karakterekről, a helyszínről, de leginkább arról, hogy ezek a gyerekek milyennek látják magát a filmkészítést. Az előzetes túl precíz ahhoz, hogy csak a diákok legyenek az alkotók, viszont túlságosan friss, fiatalos ahhoz, hogy ne lássuk bele őket készítőként.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján nem minden előzetes volt ennyire zenei, a filmtől elrugaszkodott és kísérletező. Zömében hasonlóan működtek: a filmből összevágott, egymáshoz lazán kapcsolódó, second plánban felvett dialógusok és érzelmileg tűlfűtött akciójelenetek váltották egymást, felvázolták a történetet, vagy egyértelművé tették a műfajt, és megmutatták a színészek arcát. 

A kísérletezések mindig apránként jönnek, de ebben az időszakban a szokásosnál több és kiugróan bátor kísérlet is akadt. Ezekre hoztuk a fenti három példát, amelyek alapvetően azért érdekesek, mert a szokásosnál többet gondolkodnak azon, hogy mi érdekelheti a nézőt, ha filmet választ. És arra a következtetésre jutnak, hogy a történetet nem kell szájba rágni (kérdés, hogy ebben igazuk van-e vagy sem), de mindenekelőtt gondolkodnak a trailerek mibenlétén és legfőképpen formai és tartalmi határain.

A trailereket az Arany Blende díjátadó ünnepségén lehet megnézni december 4-én este 20:00 órától a Toldi moziban. (aranyblende.hu/dijatado)

(A szerző az Arany Blende alapítója, fő szervezője)