Előzmény nélkül, szerda reggelre eltűnt az HBO Maxról A besúgó című sorozat – jelezte egyik olvasónk. Ellenőrizve a szolgáltatást mi sem találtuk a felület hazai gyártású sorozatát, ami azért tűnik meglepő húzásnak, mert A besúgó volt áprilisban és májusban is a felület legnépszerűbb tartalma itthon, ráadásul sokan épp ezzel a szériával azonosítják a szolgáltatást Magyarországon.
Technikai hibára, átmeneti állapotra gyanakodtunk, ezért megkérdeztük a Warner Bros. Discovery, az HBO Max tulajdonosának hazai PR managerét, Pinczés-Pressing Ádámot, aki a médiacég hivatalos válaszát osztotta meg velünk. Ebből a válaszból kiderül, a változás nem csak átmeneti hiba, ennél komolyabb, központi lépésről van szó.
„Az HBO Max és a Discovery+ összeolvadásának előkészítéseként zajlik a két platform elemzése és a végső szolgáltatás kialakítása. Ennek a folyamatnak a része, hogy egyes tartalmak lekerülnek a felületekről”
– áll a Warner Bros. Discovery Kreatívnak küldött válaszában, amelynél többet egyelőre a hazai képviselet sem árulhatott el a helyzetről, hiába tettünk fel további kérdéseket.

A válaszból az is látszik, hogy meglepő módon nem csak A besúgót, de még számos más tartalmat is érint a mostani lépés. Első, gyorsabb keresésre az látszik, hogy A besúgóhoz hasonlóan eltűnt több európai és régiós saját gyártás a kínálatból, többek között nem elérhető már:
- az Időbevándorlók két évada (Beforeigners)
- az Apanapok (Czech It Out)
- a Foodie Love
- az Árnyak 3. évada (Umbre)
- a Szexi svédek (Lust)
- az Eszmélet (Sleepers)
- és egészen szürreális módon az Aranyélet 3. évada.
Több olyan sorozatról van szó, amelyeknek leszedése azért sem logikus, mert saját gyártású, friss, vagy frissebb évaddal rendelkező tartalmakról van szó. Pont olyanokról, amelyeket az HBO Max és riválisai is kiemelten kezelnek, jó helyekre tesznek, hiszen ezek saját megrendeléseik, érdekükben áll a sikerük, nézettségük.
De a mostani kínálatszűkítésnek további áldozatai is vannak, mert nem csak európai, hanem amerikai HBO-gyártások is eltűntek a felületről. Többek között a Vinyl (ebből csak a pilot maradt fent), a Run vagy a Mrs. Fletcher sem elérhető már a felületen. A legnépszerűbb tartalmak, a zászlóshajónak számító Trónok harca, a Jóbarátok, a Csernobil vagy az Eufória azért maradtak a kínálatban.
A Warner Bros. Discoverytől annyit tudtunk még meg, hogy a változás minden országot érint, ahol elérhető az HBO Max, magyarán A besúgó például eltűnik az összes többi ország kínálatából is.
Kerestük az ügyben A besúgó alkotóit is, de egyelőre a produkciótól nem akarták kommentálni az esetet.
Ilyenkor felmerülhet a kérdés, hogy máshol vagy később az HBO Maxon felbukkanhatnak-e később ezek a sorozatok, de erre a kérdésünkre nem kaptunk választ.
Az Aranyélet esetében például már előfordult, hogy az HBO a TV2-nek értékesítette a lineáris jogokat, azaz a tévécsatorna a streamingpermier után adta le például az Aranyélet első évadát. Ez a későbbiekben „menekülőút” lehet a most leszedett produkcióknak, de egyelőre erről sem tudunk semmi biztosat.
Mit takarhat a rejtélyes és szűkszavú közlemény?
Elsősorban azt, hogy valódi, ésszerű és hivatalos magyarázat nem nagyon lesz a tartalmi kínálat ilyen szintű, logikátlan megnyirbálására. Annak valóban lett volna értelme, ha bizonyos országokban leszednek néhány, nem annyira sikeres tartalmat, ez teljesen bevett szokás (főleg ha egy vásárolt tartalom jogai lejárnak). De olyan globális leépítést itthonról még biztosan nem láttunk, amelynek részeként egy márka egy piacon a két legismertebb lokális tartalmát (Aranyélet, A besúgó) tünteti el.
A streaming és tévés piacon évek óta a lokális tartalomra épülnek stratégiák, minden streamingplatform úgy terjeszkedett globálisan, hogy lehetőleg minden régióban helyi gyártásokkal is jelentkezzen időről-időre.
Pontosan így történt az HBO Max hazai, vagy régiós bevezetésénél is idén tavasszal: minden ország a bevezetéssel párhuzamosan vagy azt követően előrukkolt egy saját gyártással. Nálunk ilyen volt A besúgó, a lengyeleknél az Enyhülés, vagy a románoknál a One True Singer és a Ruxx (utóbbiak sincsenek fent most a kínálatban).
Az HBO Max lépése ezzel a stratégiával teljesen szembe megy, és nehéz nem a Warner Bros. Discovery régiókra, egyedi piacokra érzéketlen átalakulását sejteni a történtek mögött. A Discovery még áprilisban zárta le a WarnerMedia megvásárlását, ekkor jött létre a két céget egyesítő új vállalat, a Warner Bros. Discovery. Már az egyesülés után nem sokkal egyértelművé tette a cég új vezetése, hogy valamilyen formában egyesíteni fogja a streaming felületeit, az HBO Maxot és a Discovery+ szolgáltatásokat.

Ezután pedig elindult David Zaslav, az új cég vezérigazgatója által szorgalmazott költségcsökkentő intézkedéssorozat. Voltak ennek látványos jelei az elmúlt hónapokban, hiszen alig egy hónap után üzleti okokból leállították a CNN+ felületét, és szinte teljesen lecserélődött a cég felső vezetése, a WarnerMedia egykori vezetőségéből alig maradt valaki a fedélzeten.
A Wall Street Journal már májusban arról írt, hogy David Zaslav és csapata azzal nyitott, hogy minden extrán költséges vagy rizikós tervet leállított (erre az egyik példa J.J Abrams sci-fi sorozatterve, a Demimonde volt).
Egykori munkatársa, Margaret Loesch a lapnak nem túl türelmes vezetőnek írta le Zaslavot: a CNN+ gyors bezúzását is elég zaslavos húzásnak nevezte a cikkben. A hírek szerint eleve spórolós célokkal vette át az irányítást az új vezetés, hiszen az összeolvadás miatt 55 milliárd dolláros adóssággal indult a cég, Zaslav éppen ezért már azt ígérte a befektetőknek, hogy 3 milliárd dollárt lefarag a médiavállalat költségeiből.
A WSJ szerint pár hetet adott beosztottjainak arra, hogy ehhez a célhoz passzoló tervvel álljanak elő saját területükön. Egy ilyen típusú összeolvadásnál persze mindig várhatóak leépítések, de Zaslav tervét ennél agresszívebbnek írják le elemzők. Az eddig kiszivárgott infók szerint a költségcsökkentési terv eddig ezer alkalmazott elbocsátásával járt, többek között a cég sales csapatának 30 százalékától is elköszöntek.
Amint új információ derül ki az HBO Max kínálatának változásáról, frissítjük cikkünket.

