11 ügynökség 50-nél több programmal várta az érdeklődőket az Ügynökségek Éjszakáján május 27-én. Az esemény egyik célja, hogy a kreatíviparral kokettáló fiatalok benézhessenek az ügynökségi színfalak mögé, és kedvet kapjanak ahhoz, hogy a reklámszakmában dolgozzanak. A másik cél a sima és önfeledt együtt bulizás.
„Szeretnénk, ha a reklámszakma nem csak díjátadókon kovácsolódna össze, és egy különleges környezetben, az ügynökségek irodáit megnyitva tudnánk megmutatni a szakma sokszínűségét. Ezért indítottuk útjára a kezdeményezést 2019-ben. Akkor több mint ezer érdeklődő vett részt a szakmai és bulis programokon, ami számunkra is bizonyíték volt, hogy erre igen nagy igény van”
– mondta Bokor Péter, a rendezvény egyik ötletgazdája és szervezője. Rajta kívül a csapat része még Csirke Dániel, Länger Vera és Maukner Emil.
Az idei éjszakán az ACG, az Artificial Group, a DDB, a feat., a Dentsu, a Kastner, a Mito + a haverok, a People Group, a Positive Adamsky, a Publicis Groupe és a VMLY&R tereibe lehetett benézni. És mostanra megérkeztek a képi bizonyítékok is arról, hogy jó buli volt és sokan megfordultak a menő belső tereikkel, kedves kreatívigazgatókkal és étellel/itallal kedveskedő ügynökségi irodákban, majd az afterpartyn.
A galéria megtekintéséhez klikk az alábbi képre!

