Becsült olvasási idő: 1 perc
Imázskampány az érdi kéziscsajokról

Imázskampányt indított az Érd női kézilabdacsapata. 

Imázskampányt indított az Érd női kézilabdacsapata. Az NB1-es kézicsapat idén költözhetett be a Városi Sportcsarnokba, tavaly pedig harmadikok lettek a bajnokságban a Győr és a Ferencváros mögött, így indulhatnak a Bajnokok Ligájában.

A csapat márkőzéseit eddig a Batthyány Sportiskola tornatermében rendezték meg, ahová alig 300 néző fért be, így amikor a csapat tavaly ősszel az EHF-kupában indult, Budaörsre kellett vinnie a nemzetközi találkozókat.

Júliusban, a látványsportágakra fordítható társasági adónak köszönhetően az érdi kézilabdacsapat beköltözhetett a Városi Sportcsarnokba, amely hét éve állt üresen. A klub a napokban imázskampányt indított, hogy minél több emberhez eljusson a hír, Érden az élvonalhoz tartozó csapat játszik, végre megfelelő környezetben. Szurkolók és játékosok együtt fotózkodtak a csapat és a csarnok népszerűsítésének érdekében.

A kampány része egy, a sport mellett a nőiességet hangsúlyozó plakát is: a csapatkapitány, Szekeres Klára az Érd utánpótlás csapataiban játszó lányokkal állt össze elegáns környezetben. A plakátok citylightokon, óriásplakátokon, újságokban és internetes felületeken jelennek meg.