Érdekes, hogy egy ázsiai projekt mindenképp európai rendezőket szeretett volna. Miért?
Nándi: Ebben a konkrét esetben az volt az ok, hogy ők kifejezetten európai, amerikai és kanadai piacra akartak lőni. Bár néhány ázsiai országban is futnak a filmek, de a fókusz nem az volt. Úgy érezték, hogy egy európai rendező jobban fogja érezni a stílust és az esztétikát amire szükség van. Ráadásul ezek játékos, vicces filmek, és az ázsiai humor is sokban eltér az európaitól.
Bálint: Ehhez hozzátartozik az a tök általános dolog is, hogy ha valahol valaki nagyot akar durrantani, akkor az az első ötlet, hogy külföldi legyen a rendező és persze mindenképp nyugati. Ez a reflex amúgy még itthon is megvan néha és találkozunk is vele tenderekben, hogy bizonyos kampánytípusoknál újra és újra előjön a külhoni rendező ötlete. Szerencsés egybeesés, hogy itt a konkrét kampánycél és a kreatív koncepció is indokolta a „messziről jött emberek” munkáját.
Nándi: Amúgy vicces megélni a kelet-közép-európai identitásunkkal, hogy Ázsiából mi is nyugatiak vagyunk. Ők simán egybemostak minket a korábbi tapasztalataikból a spanyol, francia és egyéb alkotókkal, az ő szemszögükből mi mind bohém európai arcok vagyunk.
Miért pont titeket választottak, hogyan kerestek meg titeket?
Nándi: A korábbi munkáink stílusa és vizuális humora fogta meg őket. Mindig jobb esélyekkel indul egyébként az, akinek a kreatív koncepcióhoz és ügynökségi scriptekhez a leghasonlóbbak a referenciái. Ami persze valahol hülyeség, mert attól még más is tud például vicces teniszes filmet csinálni, hogy pont olyat nem csinált még. Nekünk meg most volt ahhoz, és a többihez is hasonló referenciánk. Ráadásul itt négy, egymástól sztoriban teljesen eltérő filmhez kerestek rendezőt és operatőrt. A nagyfilm pedig műfajában is más volt, mint a három kicsi, szóval ez ilyen értelemben két kampány volt egyben legyártva. Szerencsés, hogy nekünk az alulplánozott, egysnittes szkeccsek is stílusba vágnak, és a soksnittes dinamikus kameramozgásokkal operáló humoros spotok is. Tehát fontos a mázlifaktor is, korábban mi is buktunk el tök izgi projekteket, mert másnak volt az adott koncepcióhoz kísértetiesen hasonló munkája, nekünk meg nem. Amúgy ügynökségi szempontból pedig értem ezt a reflexet, mert nekik az ügyfél felé nyilván könnyebb érvelniük egy rendező mellett, ha fel tudnak mutatni a koncepcióhoz hasonló filmeket. Persze az is biztos, hogy egy ilyen volumenű global kampánynál eleve csak olyan rendezőket futtatnak meg, akiknek nagyon passzolósak a refkóik. De erre nem volt rálátásunk, ahogy arra sem, hogy milyen nemzetiségű versenyzők voltak még. Annyit viszont tudunk, hogy előttünk a legutóbbi nagyfilmet francia rendezővel forgatták, Prágában. És mint kiderült, a Xiaomi és a kinti ügynökség általában húz is a francia illetve a skandináv rendezőkhöz, ez most ebben is kivétel volt. Ráadásul utólag sikerült még két állandó alkotótársunkról is meggyőzni őket, így Gothár Marci vágóként és Fodor Máriusz zeneszerzőként is erősítette a magyar vonalat, de ők Magyarországról dolgoztak.
Bálint: Van egy ázsiai piacokra fókuszáló talent agentünk, aki képvisel minket ezen a piacon. Szóval ilyen értelemben a megkeresés elég szokványos módon történt: felvették a kapcsolatot az agentünkkel, aki ajánlott minket a munkára és igen, a referenciáink alapján alkalmasnak találtak minket a feladatra. A nem szokványos része inkább a projekt timeingja volt. Visszanézve a naptárunkat összeraktam, hogy a projekttel kapcsolatos első meetingünk után két héttel már repültünk Bangkokba. Mint utólag kiderült azért volt ez a nagy hajtás, mert a filmeket le kellett gyártani a kínai újév előtt, ami a legnagyobb ünnep Kínában, szóval pont az történt, ami itthon is szokott néha a karácsonyi szezon előtt, hogy hirtelen nagyon sürgőssé válik egy projekt.
Nándi: Igen, csak náluk ugye egy hónappal később van az újév, szóval ebből az is következett, hogy mi a karácsonyi hajtásban hallottunk először a projektről, Szilveszter után pedig már jött a hír, hogy megnyertük.
Egy ázsiai projekt miben más, mint egyéb projektek?
Bálint: Hát az meglepett minket, amikor bezacskózva érkezett az elviteles specialty kávénk.
Nándi: Igen, konkrétan a papírpoháron belül volt a bezacskózott kávé. Ez amúgy jól mutatja, hogy a thai konyhában nem csak igényesen, de praktikusan is tudnak gondolkodni. Végre valahol gondolnak arra, hogy az espresso két perc alatt kihűl, és úgy már semmi értelme. Szóval kint nem csak nagyon jó forgatási kávékat ittunk a jó kaják fogyasztása mellett, de forrót is.
Bálint: A thai stábnál a gasztronómia a forgatáson is ugyanolyan fontos, mint az utcán. A legjobb thai kajákat hozták oda nekünk folyamatosan és nem azért, mert fancyzni akartak, hanem mert nekik ez az alap ha az étkezésről van szó. Szerintem elmondhatjuk, hogy a top forgatási kajaélményünk Bangkokhoz kötődik. Persze a forgatás nem csupán gasztronómiai szempontból volt nagy élmény. Thaiföldön ugyan most forgattunk először, de itt is azt tapasztaltuk, amit más nemzetközi projektekben is szoktunk, hogy teljesen mindegy, milyen nyelvet beszélünk, vagy hogy a stáb nagyobb része alig beszél angolul, a filmnyelv annyira egyetemes, hogy az igazán jó filmes szakemberekkel félszavakból is megértjük egymást. Tehát a technikai stábbal nagyon könnyű volt együtt dolgozni. Nyilván megvannak a különbségek is, a legnagyobb kultúrsokk például az volt, amikor megjelent egy masszőr a setben és körbejárt, hogy ki kér thai masszázst. Ez a helyi stábnak természetesen nagyon alap, de nekünk teljesen elképzelhetetlen, hogy egy hajszolt forgatás kellős közepén leüljünk átgyúratni magunkat, szóval mi kihagytuk.
Nándi: Tényleg, kicsit utólag sajnálom is, de azt hiszem rosszabb időzítéssel nem is érkezhetett volna, épp háromórás csúszásban voltunk. Kulturális szempontból amúgy az volt még ebben a projektben igazán izgi, hogy két egymástól nagyon eltérő nemzetet ismertünk meg szakmai szempontból, a thai-t, és a kínait. Kínaiakkal korábban csak ügynökség-ügyfél státuszban volt tapasztalatunk, thai-okkal még ennyi se. És hát ők tényleg elképesztően különböző habitusú, szemléletű, humorú figurák. Érdekes volt bizonyos előkészítési szakaszokban a két kultúra közti feszültséget is megélni, több nehéz gyártási szituáció is tisztán visszavezethető volt ahhoz, hogy a kínai és a thai felfogás mennyire különbözik egymástól. Európaiként amúgy gyakran könnyebb és otthonosabb a thai flow-val menni, de mindkét fél nagyon szimpatikus volt, és jó volt velük a közös munka.
Milyen új szakmai tapasztalatokkal gazdagodtatok?
Bálint: Hát, a már említett nagyon szűkös timeing elég komoly kihívásokat jelentett. Kiutazásunk előtt két hét alatt kellett lezavarnunk a négy film előkészítését, beleértve a táv-helyszínkeresést, plánozást, castingot, az összes ügyfeles-ügynökséges meetinget, a projekt technikai forgatókönyvének összeállítását, vagy a storyboardok elkészítését, amibe amúgy szerencsére sikerült bevonnunk Csordás Danit, aki az állandó storyboard rajzolónk. Ez a munkamennyiség általában egy-másfél havi munkát szokott jelenteni egy ilyen nagyságrendű produkció esetén, szóval kapkodtuk a fejünket rendesen. Hozzá vagyunk persze szokva a rush projektekhez, volt már részünk hasonlóban többször is, szóval az edzettség megvan, inkább a munkanapok szerkezete jelent kihívást. Ha ázsiai piacon dolgozol, akkor elég általános, hogy lazábban kezelik a szabadidődet, mint egy európai produkció. Ez egy olyan adottság, ami pusztán az eltérő kultúrák találkozásából fakad. Simán előfordul ezáltal, hogy éjjel négykor még üzeneteket kapunk, reggel hétkor meg már újak érkeznek, és nem értik, hogy miért akarunk egy forgatás előtt aludni, és nem hajnalig meetingelni még. Szóval egészen más a tempó. Az azért megnyugtató, hogy önreflexíven többször jelezték is nekünk, hogy tudják ám magukról, hogy elég extrém, amit képviselnek.
Nándi: Teherbírásunk szerencsére nekünk is van, itt inkább a szabadidőhöz való hozzáállás különbözik nagyon. Én úgy gondolom, hogy egy intenzív tizenvalahány órás előkészítési nap után nagyon megérdemelt beülni vacsizni, night-marketezni, kicsit elmerülni a bangkoki éjszakában. Jó, voltak persze ilyen estéink, de ha rajtuk múlt volna, lehet hogy egy se lett volna, örömmel átdolgozták volna az összes éjszakát a hotelszobában.
Négy reklámfilmet forgattatok, és bár nyugati piacra szánják ezeket, azért a piacok fogyasztói közege, a fogyasztók lehetőségei eltérőek lehetnek. Hogyan tudtatok ezzel számolni a reklámfilmek forgatásakor? Kellett egyáltalán ezzel számolnotok?
Bálint: Ez egy világmárka, és úgy is gondolkodik magáról, szóval a briefben eleve felvetett problémák is úgy voltak kitalálva, hogy kellően univerzálisak legyenek, de úgy súlyozva, hogy a nyugati ember problémáira fókuszáljon. Mi abban tudtunk nekik segíteni, hogy a felvetett problémák hitelesen legyenek bemutatva és elkerüljük a koncepció „Móricka elképzeli” típusú gyerekbetegségeit. Tehát a scriptet és a storyboardot is eszerint fejlesztettük. A másik feladatunk egy ilyen szerteágazó piacokra szánt kampány esetén, hogy kellően általános legyen a film vizuális gesztusok szintjén: tehát olyan látványt, hangulatot, stylingot és castingot kellett összerakni, ami nagyjából mindenhol érthető, működik, és egyáltalán nem országspecifikus.
Nándi: Mi amúgy próbáltunk ennél is univerzálisabban gondolkodni, és még az ázsiai piacot is figyelembe venni, hisz ott is futnak a filmek néhány országban. Csak hát az volt a furcsa feladatunk, hogy minél inkább emlékeztessenek a filmek Európára és az USA-ra, de a legkevésbé se Ázsiára. Például nem szabadott ázsiai szereplőket használni, annak ellenére, hogy mindannyian tudjuk, hogy teljesen autentikusak az ázsiai arcok Nyugaton. Illetve mi csomó helyszínbe beleszerettünk, amiknek azért kellett kiesnie, mert az ő szemüknek túl ázsiai volt. Persze igazuk is volt, csak hát nekünk sokszor pont az tetszett bennük. Gondolj bele, hosszú napokon át terepszemlézünk Thaiföldön, elképesztő helyszíneken járunk, aztán kiderül, hogy minél izgalmasabb és megragadóbb egy lokáció a szemünknek, annál nagyobb valószínűséggel fogják azt kizárni. Tipikusan ilyen volt a galambos film, ahol még távol a háttérben sem lehetett keleties fa, vagy növényzet – ők egy nyugatias, sterilebb parkot akartak látni. Félre ne értse senki, mi sem akartuk egy thai dzsungelbe rakni a jelenetet, szimplán nekünk belefért volna egy kis fűszer, hiszen tudjuk, hogy simán előfordulhatnak izgalmas, kertészetileg eklektikusabb parkok Európában és Amerikában is, ettől még nem látták volna azt a nyugati nézők Távol-Keletnek. Szóval könnyen lehet, hogy inkább az ázsiai közönségtől tartottak, akik velünk ellentétben viszont lehet, hogy kiszúrják, hogy na ez tuti Ázsia, márpedig ők a saját fogyasztóiknak is azt akarták kommunikálni, hogy ez egy nyugati reklám. De például a felhőkarcolók által közbefogott éjszakai tető-teniszpályát sikerült átnyomnunk, és milyen sokat hozzá is tesz a teniszes szkeccs vizuális stílusához.
Bálint: De olyan helyzetek is előfordultak, amikor valamilyen tipikus európai motívum ázsiai szemmel nézve teljesen érthetetlen volt számukra. Például az elég vicces volt, amikor könyörögnünk kellett a forgatáson, hogy bent maradhasson egy pingpongasztal a díszletben, mert az ügyfél nem tudta elképzelni, hogy az hiteles lehet egy európai open office-ban.
A humor nagyon fontosnak tűnik az általatok készített kisfilmekben.
Nándi: Ez alapigény volt. Az első meetingen mondták, hogy bennünk látják azt a fajta humort, amilyet elképzeltek a spotokhoz. Karakteres, de közérthető humort kerestek, szóval azért nagyon elborulni nem lehetett, de elég bátran belenyúlhattunk. Gondban voltak, mert csak a galambos spot volt eleve komikusan kitalálva. Persze azt is meg kellett csavarnunk, de a többi spot egyáltalán nem volt vicces, még koncepcionálisan sem. A tenisz például egy uncsi funkcióbemutató film lett volna, aztán hoztuk a szemét forgató játékost, aki lóg a levegőben. A papírtornyos spotban éreztük a legkevésbé indokoltnak a túlzott humorizálást, ott szerintem tökre elegendő a set játékossága. Azt végül emiatt egysnittesre találtuk ki és inkább a layerekkel játszottunk. A nagyfilmnél viszont szinte minden jelenetre és funkcióbemutatásra kellett hozni teljesen új ötleteket, meg persze kitalálni azt, hogy ez hogyan lesz vicces. Jó érzés volt, hogy ekkora bizalom volt nekünk szavazva, de még így is nehéz volt átadni, hogy mitől komikus önmagában egy kameramozgás, szög, vagy egy jól eltalált grimasz, mimika. De igazából nekünk nagyon otthonos humorral megközelíteni bármilyen projektet, ha külön ez az igény, az még jobb. Elég nagy magabiztossággal szoktam ígérni, hogy valami humoros lesz, amit szerintem sokan furcsállnak, mert ügyfél, de még ügynökségi oldalon is gyakori az azzal kapcsolatos félelem, hogy valami biztosan vicces lesz-e. Ez most is jelen volt, sőt, hiszen kulturális különbségekről is beszélünk. De mikor hangosan röhögtek a napvégi vágatokon, akkor kiderült, hogy ami tényleg vicces, az simán áthidalja a kontinenseket.
Bálint: Szerencsénk van, mert a reklámszakmában hamar kiderült rólunk, hogy fekszenek nekünk a vicces projektek, mert már életünk első komolyabb reklámfilmjében megcsillogtathattuk a humoros storytelling képességeinket. Ott rögtön egy medvét kellett csónakba raknunk egy hajótörött mellé, szóval abban a projektben hagyták, hogy kimaxoljuk a bátor vizuális humort és ez akkor olyan feltűnőre sikerült, hogy utána mi lettünk a vicces fiúk. Szóval sorra jöttek az izgi, humoros projektekre való felkérések, mi meg lubickoltunk ezekben a feladatokban. Nyilván azóta már túl is vagyunk nagyon sokféle hangvételű és különböző stílusú kampányon, de a humoros imidzsünk részben megmaradt. Mindig nagyon örülünk, ha megtalál minket egy vicces projekt, egyrészt mert nagyon élvezetes ilyeneket készíteni, másrészt mert tök nagy szakmai kihívás. Az igazság az, hogy a humoros műfaj nem könnyű. A vígjáték híresen nehéz terep, pont azért, mert mindig van tétje, hisz a poénnak ülnie kell. A rövid formátumra ez fokozottan igaz, hisz nagyon kevés idő alatt kell elérni, hogy egy reklám humora működjön. De szerencsére mi szeretjük az ilyen kihívásokat.
Mit gondoltok? Ha egy reklám humorelemeket használ, vagy egészében humoros, azzal minden generációt képes lehet megfogni, vagy pont inkább célközönségre szűkíthet?
Nándi: Ez a humor fajtáján múlik, tehát inkább stílusbeli kérdés. Önmagában a humorelemekkel való operálás univerzális, de nyilván vannak olyan komikus gesztusok, amik jobban rezonálnak egy adott generációra, vagy társadalmi csoportra. És hát van a réteghumor, abból is sokféle, amik szűkebben hatnak, de ott nagyon erősen. Például egy darkosabb, groteszk humorú reklámfilm biztosan sokakat kizár, mint például a Skittles hírhedt köldökzsinóros anyák napi spotja, hogy kicsit aktuális is legyek. Az ilyen, vállaltan creepy reklámoknak pont ez a vonzereje, mert ami ilyen bátor humorral operál, az számíthat botrányra, kulturális státuszra, rajongótáborra. Szóval a humor az egy nagyon tág fogalom ahhoz, hogy erre egyszerűen lehessen válaszolni. De az biztos, hogy sosem megy ki a divatból.
Ha már a humor szóba került, tekintsünk ki kicsit a mémekre. Hogy látjátok, amióta a mémek a hétköznapi közösségi tereinkből ömlenek ránk, mit hoz ez alkotói, mit hoz egy befogadói oldalon reklámok esetén?
Nándi: Ezen még ebből a szempontból nem gondolkodtam, de végülis talán a mémek hatásának is betudható, hogy a szkeccs műfaj az utóbbi években ennyire nagyot megy. Mégis, talán szakmai ártalomból, vagy szimplán a filmmániám miatt, de az audiovizuális hatásmechanizmusban én speciel mindig a filmet-mozit tartom a kezdő impulzusnak, ami aztán átszüremlik a reklámba, illetve a mémekbe, vagy akár a TikTokra is. Aztán persze ezek mind visszahatnak újra a filmkészítésre, de ha belegondolunk, a szkeccs kb. némafilmes formátum, aztán végig is kísérte a mozi történetét, de a televízióját is, mert pl. a Monthy Python mai szemmel szinte mémeknek megfelelő miniszkeccseket készített. De ha a reklámra gondolunk, akkor Roy Andersson szerintem egyértelműbb előképe a Geico féle és az egyéb rövid egybeállításos gagfilmeknek. Tény, hogy ezekben van valami mémszerű, de azt gondolom, hogy inkább a rövid gagre való fogyasztói igény növekedett, és nem a filmkészítők meg a vizuális nyelv változott. Azt tudom mondani, hogy az okostelefonhasználók felgyorsult fogyasztói habitusát, meg egyre fogyó figyelmét leginkább a rövid, frappáns, vicces tartalmakkal lehet lekötni. A cégek és a reklámszakma ezt észrevette, mi filmkészítők pedig emiatt egyre több ilyen feladatot kapunk, aminek mi nagyon örülünk.
Évek óta egyre több reklámnak témája, helyszíne egy-egy munkahely, munkaterep. Jellemzően persze irodai jelenetek. A ti hosszabb reklámfilmetek is témává teszi a munkakörnyezetet és a munkát a termék reklámozása mellett. Kimondottan jó egyébként, hogy dinamikus jelenteket látunk annak ellenére, hogy irodai, passzív a környezet.
Bálint: Igen, az iroda mint közeg a korábbinál is többször jelenik meg mostanában, ami érthető is, hisz a techcégek termékeit ebben a környezetben praktikusan és nem túl erőltetett módon lehet bemutatni, hisz egy munkahelyen autentikus minden kütyü, amivel dolgozni lehet. Ez filmes szempontból viszont duplán szívás, hisz adott egy rendkívül steril közeg, ahol sem a látványt, sem a stílust nem tudod igazán a feje tetejére állítani, mert hitelesnek kell maradni, illetve folyamatosan élettelen tárgyakról kell közeliket mutogatni. Egy néző számára ennél unalmasabbat nehéz elképzelni, szóval ilyenkor az a kihívás, hogy lehet egy ennyire hátrányos helyzetből kihozni valami izgalmasat.
Nándi: Annyit azért hozzátennék az irodai közeg védelmében, hogy a nézőknek valóban sokszor unalmas, de pont a sivársága csodálatos vizuális táptalaj is tud lenni egyben. Arról nem is beszélve, hogy milyen alkalmas a groteszk humorra. Viszont ebben a nagyfilmben a Xiaomi egyáltalán nem akarta groteszk módon, karikatúraszerűen bemutatni az ott dolgozókat. Ide kifejezetten dinamikusabb, mozifilmszerűbb stílust kerestek, ezen belül kellett megtalálnunk a komédiát. És ebből aztán következett is, hogy akkor itt nem objektíven, megfigyelői szemszögből humorizálunk majd, mint a rövid szkeccsekben, hanem szubjektív megközelítésből, a karakter belső tusáját tesszük viccessé. Ami amúgy pont a másik kedvelt módszerünk.
Bálint: Ez azért is volt logikus döntés, mert az irodás filmben a munkahelyi stressz volt az alapprobléma, és hogy hogy segítenek ebben az AI megoldások, szóval adta magát, hogy ezeket a mikro-stresszhelyzeteket tekerjük maximumra, és vizuálisan vállaltan túlzó módon ábrázoljuk ezeket a szitukat. Mi eleve szeretünk játszani a humoros felnagyításokkal, amikor egy szereplő megélését túlzó kameramozgásokkal, extrém díszletjátékokkal, vagy valamilyen meglepő optikai trükkel erősítjük fel. Az ügyfél pedig kifejezetten kérte tőlünk ezeket a megoldásokat, és nyitott kapukat döngettünk bármilyen ötletünkkel, legyen szó robotkamerás kameramozgásokról, épített-pörgetett liftdíszletről, vagy egy óriás open office teljes, on-set átvilágításáról nappalról éjszakára, egy snitten belül. A tudatosan túlzó motion controlos kameramozgásaink pedig abban is segítettek, hogy a készülék közelik érdekesek és autentikusak legyenek a filmben.
Nándi: Igen, és ez rávilágít egy másik előnyére a projektnek, hogy igazából bármit kitaláltunk, azt meg is valósíthattuk, nem igazán voltak ilyen értelemben gyártási fékek. Egyéb keretek persze voltak bőven, de azzal nem volt gond, ha gyorsan építeni kellett egy mozgó liftet, vagy le kellett gyártani hatvan irodai asztalt. És ennek nem is igazán anyagi okai voltak, hanem az, hogy Thaiföld nagyon erre van most berendezkedve, ráadásul rengetegen vannak, minden pozícióra jut plusz négy ember, és valahogy otthonosabb nekik legyártani elemeket, mint bérelni, újrahasznosítani, stb. Ez is kulturális különbség. Sok az alapanyag, sok az ember, sok az eszköz.
A reklámfilmjeitekre milyen alkotások, akár filmek, akár egyéb művészeti produktumok gyakoroltak, gyakorolnak hatást?
Nándi: Ránk alapvetően a filmélményeink vannak hatással, viszont projektje válogatja, hogy melyik koncepció melyiket indítja be bennünk. Ahogy te is kiemelted, van egy egyértelműen humoros oldalunk, de például nagyjátékfilm vagy rövidfilm esetében ez egy cizelláltabb, rejtettebb humor, amit más alkotók és élmények inspirálnak. A reklámfilmkészítés vizuális alkotói értelemben egy szabadabb vidámpark számunkra, mint a filmkészítés. Ez elsőre furcsán hangozhat, mert nyilván ez egy alkalmazott műfaj, ahol több igénynek, keretnek kell megfelelnünk, de pont emiatt egyértelműbben is kell fogalmaznunk, mert sokkal rövidebb idő alatt kell eljuttatnunk üzenetet szélesebb közönséghez. Ez pedig ad egyfajta szabadságot, bátorságot. Számomra a játékfilmezés egy szerzőibb magatartást követel meg, ahol sokkal komplexebb üzenetet kell átadni egy filmen belül, különböző témákat és szemszögeket érintve, emiatt pedig érzékenyebb kérdés, hogy hogyan teremted azt meg vizuálisan. Az első nagyjátékfilmünk például olyan nehéz és szenzitív témákat boncolgatott, hogy elképzelhetetlen lett volna azzal a színes, látványos stílussal hozzányúlni, ami a reklámfilmezésben jellemez minket. Utóbbi jelenti szerintem számunkra a The Soupot, ami ilyen értelemben is különválik a filmkészítői vonaltól. A The Soupra, ha így közelítem meg, jobban tudnak hatni a látványosabban humorizáló alkotók, például Coenék, Roy Andersson, Edgar Wright, Bong Joon-Ho, Sam Raimi, vagy a klasszikusok közül Jaques Tati, Billy Wilder, de akár mondhatnám a kortársak közül Los Perezt is.
Ha mondanotok kéne egy érdekes reklámfilmes trendet, ami most van kibontakozóban, de még nehezen észrevehető, mi lenne az?
Bálint: Ez nem egy épp kibontakozóban lévő dolog, de ami a nemzetközi reklámok közt évek óta nagyon megy, és itthon még nem terjedt el, azok a storytelling formátumba ágyazott, kisjátékfilmszerű és hosszúságú reklámok. Például az Apple-nek is volt ilyen sorozata, de a legkülönfélébb márkáktól látni ilyeneket. Itthon persze nehezebb ezt elképzelni, mert mostanság már az is ritkaságnak számít, ha egy brand bevállal egy 60 seces spotot, nemhogy egy 5-10 perceset. De hátha!
Ha mondanátok egy reklámfilmes szokást, amitől már szabadulnia kéne az iparágnak, de még nem tud, mi lenne az?
Nándi: A faltól-falig VO egy közülük, az biztos. Természetesen ezt nem magára a narrációra mondom, hanem azokra az esetekre, amikor az első másodperctől az utolsóig szól a szöveg, aminek szinte csak illusztrációi a snittek, mert ráadásul ugyanaz van elmesélve bennük képileg, mint ami elhangzik. Ez a fajta dupla informálás általában az ügyfelektől származó igény, és értem is a mögöttes szándékot, de azt gondolom, hogy csomó kreatív koncepciónak és filmnek nem áll jól. Amúgy egyben azt is gondolom, hogy van, aminek meg kifejezetten jól tud állni, csak azokban az esetekben fontos, hogy a kép ne egy az egyben ugyanazt mondja, mint a narráció, hanem izgalmasan reflektáljon egymásra a kettő, legyen köztük egy szexi dinamika.
Bálint: Azt hiszem, annak mind nagyon örülnénk, ha az extrém rövid határidőkről le tudna szokni a szakma. Bár attól tartok, hogy igazán sosem fog.
