Becsült olvasási idő: 1 perc
Itthon is lehet helyre célozni a Facebook-hirdetéseket

A magyarországi bevezetésről sokáig nem lehetett konkrétat tudni, de hét elején váratlanul elindult a szolgáltatás.

A hét elejétől Magyarországon is elérhető lett a Facebooknak az a szolgáltatása, amellyel a hirdetők tartózkodási hely szerint is meghatározhatják, kikhez jusson el a közösségi oldalon hirdetésük, közölte a Thinkdigital, a Facebook egyik hazai hirdetésértékesítő partnere. Ez szolgáltatás Európa több országában már korábban elérhető volt, a magyarországi bevezetésről azonban sokáig nem lehetett tudni semmi konkrétumot.

Szabó Ákos, a Thinkdigital country managere elmondta, hogy még hétfő reggel is azt az információt kapták a Facebook kampánymenedzsmentért felelős régiós vezetőjétől, hogy legalább két hónap, míg elindítják a szolgáltatást, este viszont már jelezték, hogy mégis aktiválták a célzást Magyarországon és Bulgáriában. A Facebookon jelenleg 3 millió 620 ezer magyar felhasználó van.